Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Szembe ment a nyugat-európai tendenciával a BUX hétfőn, miután a kis mínuszokat mutató indexekkel ellentétben 2,3 százalékos felértékelődéssel lepte meg a befektetőket.

A pesti tőzsde benchmarkja 20 737 pontra hízott, ami mellé 18,6 milliárd forintos forgalom társult. A legjobb teljesítményt a Richter nyújtotta, a nagyobbik gyógyszergyártó 4,3 százalékkal 42 400 forintra drágult. Az OTP eközben 2,5 százalékkal 545 forintra, a Mol 2,8 százalékkal 15 990 forintra, a Magyar Telekom pedig 0,6 százalékkal 730 forintra erősödött.

Mit mondanak a szakemberek?

Az ING szakemberei hangsúlyozták, hogy egy Dubai-para utáni visszahúzást láthatták a befektetők hétfőn. A Távol-Keleten és Kelet-Európában jelentős pluszoknak örülhettek az invesztorok, ami azzal indokolható, hogy a múlt hét pénteken ezek a piacok még a Wall Street-i események előtt bezártak. A tengerentúlon pedig elmaradt az összeomlás, így hétfőn jöhetett a pozitív korrekció a régiónkban.

További érdekesség, hogy az elmúlt napokban a forgalom elmaradt az átlagostól, melynek magyarázata az, hogy az intézményi befektetők a partvonalra álltak. 2009-ben a nagybefektetők vélhetően már nem változtatnak a portfóliójukon, ami decemberre is alacsony forgalmú napokat ígér.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Nem sokáig örültek a piacok az Intel-eredménynek

Stabil nyereséggel indította a napot a BUX, a délre azonban a többlet nagy része elolvadt. tovább >>

Jó hangulatban sem megy Budapestnek

A szépen szereplő nyugat-európai részvényindexek nem húzták föl a BUX-ot, a pesti tőzsde benchmarkja mindössze 0,2 százalékos nyereséget ért el a pozitív hangulatú napon. tovább >>

Többet ér egy forint kedd délben

A budapesti részvénypiacon vegyes a kép, az OTP és a Mol piacán az eladók diktálnak, a Richtert és a Magyar Telekomot azonban szépen visszik. Ezzel párhuzamosan a forint - egy vállalati tranzakció nyomán - jókorát erősödött. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3081.3590.836112.939
 
USD - 1.0390.6486.417
 
CHF0.736 - 0.61683.11
 
GBP1.5631.624 - 135.029
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »