Bár egyes elemzők 5 százalék alatti magyar alapkamatról beszélnek, a Monetáris Tanács egyik tagja szerint lassítania kellene az MNB-nek.
Lassítani kellene monetáris lazítás ütemét a Magyar Nemzeti Banknak – nyilatkozta a Reutersnek Csáki Csaba az MNB Monetáris Tanácsának tagja. A szakember hozzátette úgy véli, hogy márciusban jobb lenne, ha nem vágnák tovább az alapkamatot tekintettel az áprilisi parlamenti választásokra.
Piaci várakozások szerint a jegybank az idén 5,5 százalékig csökkentheti az irányadó rátát a jelenlegi 6,25 százalékos szintről. Akadnak azonban olyan elemzők, akik úgy vélik, hogy nem áll meg 5,5 százaléknál az MNB. A Wood & Co. cseh brókercég a héten kiadott elemzésében jelezte: véleményük szerint a fiskális fegyelem nagyobb teret enged a lazításnak, ezért elképzelhető, hogy a jegybank tovább folytatja a ráta fokozatos csökkentését, sőt amennyiben az új kormányzat 2010 tavaszát követően is folytatja a reformokat, akár 5 százalék alá is csökkenhet a kamatláb. hasonlóan vélekedik a Merrill Lynch is, amely 4,5 százalékos irányadó rátát jósol 2010 végére.


cikk nyomtatása
küldés levélben








