Elfelejtette a jelszavát?




 
 

A következő hetekben/hónapokban folytatódhat a tavaly március óta tartó részvénypiaci rali, az árfolyamok emelkedése ugyanakkor továbbra is független lesz a fundamentumoktól – ad előrejelzést Szabó Ákos, a Takarékbank privátbanki igazgatója. A szakember szerint 2010-ben 15-20 százalékkal mehet föl a BUX, az OTP pedig akár a 7000 forintot is megközelítheti.

Emelkedést várok az idei évtől a tőzsdéken, ami ugyanakkor nem egy fundamentumok által megtámogatott rali lesz, hanem sokkal inkább egy pszichológiai jellegű felfutás. A pénzügyi rendszerben még mindig bőven van likviditás, és a nagybefektetők többsége venni szeretne, ennek megfelelően még a vártnál rosszabb gazdasági adatokra is vétellel fognak reagálni.

A fundamentumok és a likviditás ellentétes irányából fakadó ellentmondás egyébiránt nem szokatlan, a tőzsdéken az idő nagy részében nem a „gazdaságilag megalapozott” irányba mennek az árfolyamok. (A szakember a sorozat előző, október eleji részében a 2009-es év utolsó 2-2,5 hónapjára kivárást javasolt.)

Akár 7000 is lehet az OTP, 15-20 százalékot mehet a BUX

A 2010-es év tőzsdei teljesítménye a BUX esetében egy 15-20 százalékos plusz lehet majd, de a német DAX is fölmehet 6600 pontig – ez 10 százalék lenne a jelenlegi szintről -, és a Dow is elérheti a 11 500-12 000 pontos tartományt. A magyar piac leglikvidebb papírja, az OTP 6500 és 7000 forint közé emelkedhet év végére.

Szabó Ákos, Takarékbank

Szabó Ákos, Takarékbank

Év végére a BUX esetében elérhető közelségbe kerülhet majd a mindenkori csúcs, a 30 000 pontos indexérték is. Ez most elsőre talán túlzásnak tűnhet, de nem szabad elfelejteni, hogy a feltörekvő piacok a fejletteknél jóval gyorsabban közelítik meg a válság előtti történelmi csúcsokat. A 2009 márciusi mélypontok óta még egy év sem telt el, és a brazil, vagy a török tőzsdeindex például csupán néhány százalékra van a történelmi csúcsától!

Mi várható néhány hónapos időtávon?

Ami a rövidebb távot illeti, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a piacok túlvetté váltak, ennek megfelelően jó eséllyel jönni fog egy korrekció, de hogy ez milyen szintekről indulhat meg, arra még tippelni is kár lenne.

Jelenleg „mindenki” esést vár, mert „mindenki” venni szeretne, ilyen pszichológiai környezetben általában nem szoktak esni a részvények. Éppen ezért év elejére gyors árfolyam-emelkedésre számítok, ami BUX-ban és DAX-ban is hozhat egy jó 10-15 százalékos pluszt, és akár márciusig is eltarthat. Utána jó eséllyel megjön majd a „várva várt” korrekció, ami a BUX és a DAX tekintetében is 10-15 százalékos visszaesést hozhat.

Reális lehet a 270-es euróárfolyam, eltűnhet a forintbetétek reálkamata

A forint „helye” valahol itt lehet, az euró reális ára megközelítőleg 270 forint lehet a jelenlegi gazdasági adatokat figyelembe véve. Az elmúlt hónapok árfolyam-mozgásaiból az látszik, hogy egy-egy pár hetes kilengést követően a jegyzés rendre visszatér 270 közelébe. Ennek megfelelően 265 forint közelében érdemes venni, míg 280 körül eladni az eurót.

Ami a forint szempontjából még érdekes, hogy a jegybanki alapkamat 6,25 százalékra süllyedésével elérkeztünk arra a pontra, ahol már eltűnőben van a forintalapú megtakarítások reálkamata. Ha ugyanis egy bankbetét hoz 7-8 százalékot, az a 20 százalékos kamatadó levonását követően már csupán 5,5-6,5 százalékos nettó kamatot jelent, ami már alig több mint az infláció aktuális szintje. (A novemberi inflációs ráta 5,2 százalék volt.)

Mindehhez hozzátartozik, hogy a várakozások szerint az alapkamat tovább fog süllyedni, az inflációban pedig a megugró energiaárakat látva egyáltalán nem biztos, hogy bekövetkezik a 2010 első felére várt meredek csökkenés…

Dollár, olaj, földgáz

A dollár idén véleményem szerint erősödni fog, éppen a föntebb említett pszichológiai tényezők miatt: az 1,5000 fölötti EUR/USD árfolyamot látva a piacon már a dollár vezető szerepének közelgő végéről beszéltek a befektetők, és amikor a piac nagy része megteszi a tétet a dollár ellen, akkor rendszerint pont az ellenkező irányba szokott elmozdulni az árfolyam. Éppen ezért 1,5000 fölé már jó eséllyel nem fog menni az árfolyam.

A napokban 80 dollár fölé lendülő olajár tovább emelkedhet, a korábbi 140 dollár fölötti csúcsokról azonban még korai lenne beszélni, és jó eséllyel év végén sem láthatunk majd 100 dollárnál magasabb árfolyamot.

A földgáz ugyanakkor ígéretes befektetési lehetőség lehet, a jelenlegi 6 dolláros árfolyam ugyanis egy 50 dolláros olajár esetén lehetne reális. Itt bőven van emelkedési potenciál, az év végére még a 9 dolláros szint elérése sem elképzelhetetlen, ami jó 50 százalékos drágulást jelentene a jelenlegi szintről.

Szabó Ákos
Privátbanki igazgató
Takarékbank


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   



KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.271.2810.822106.397
 
USD - 1.0090.64783.731
 
CHF0.78 - 0.64283.03
 
GBP1.5451.558 - 129.372
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 13012.46 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap25.94 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap39.53 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)33.11 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »