Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Az államadósság-pánikká szélesedő világméretű tőzsdei esés a forint piacán pénteken is gyengülést hozott, igaz devizánk egyelőre közel sem zuhan, inkább lassan süllyed.

Az euró árfolyama a csütörtök esti 273 forintról péntek fél 11-re 274 forintra emelkedett. A dollárral 200, a svájci frankkal 186,10 forinton kereskedtek. A dollár erősödése szembetűnő, az EURUSD kurzus a szerdai 1,4000 közeli szintről péntekre 1,3600 közelébe ereszkedett. A befektetők ismét a biztonságot jelentő dollárba menekülnek az egyre súlyosabb deficitproblémákkal küzdő euróból.

Mit mond a szakember?

A forint gyengülése tovább folytatódott, és a jelek szerint esze ágában sincs megállni, miután a görög történet tovább hengeredik – írják reggeli kommentjükben a Commerzbank szakemberei. Bár nem igazán új hír, hiszen egy hónapja is szóba került már, de Portugália és Spanyolország, pontosabban az államháztartásuk állapota miatt is aggódni kezdtek a befektetők, hiába a jó szó, hiába a megnyugtató mantra az illetékes hatóságok és minisztériumok vezetőinek részéről. Mást nem nagyon tehetünk, mint hogy fejünkbe húzzuk az ütött-kopott bukósisakot, becsatoljuk az öveket, és sikoltozva nézzük a gazdaság stukájának szép ívű mozgását – tették hozzá zárszóként.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (1)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #1 - air | 2010. február. 05

A görög pánik után, most a portugál pánikban vagyunk. (már aki beugrik a pánikoltatásnak) Valószinűleg végigmegyünk minden egyes PIGS országon aztán megpróbálják még a választási pánikoltatást. (nem tudom miért próbálkoznak, hiszen még csak nem kétes az eredménye)
No mindegy majd ha látják, hogy nincs eredménye akkor visszállnak. Úgy tűnik az mnb-nek megfelel ez a 270 szint. Ezt bármikor tartani tudja, ha akarja. Megnézem azt a spekulánst aki ezt innen komolyabban el tudja mozdítani. Egy másik újságban 280-as euroval próbálnak rémisztgetni (gondolom azok akik hasznot húznának belőle, ha így lenne) Ez baromság. a vak is látja hogy a forint 265 és 275 között ingázik hol alul, hol felül. Meglepődnék, ha ez nem egyezne az mnb, sőt nemzetközi intézmények akaratával.
Pitiáner dolog itt most médiafölhajtással próbálkozni. Nem fog menni.

Amúgy elismerésem az ecoline-nak. Az itteni újságírói reakciók (gondolom részben a kommentek hatására is) sokkal higgadtabbak, mint azokban az újságokban ahol a szerkesztők egyoldalúan kinyilatkoztatnak. (sokszor valami pénzügyi érdekeltségű haver, partner nyomására) Jól van ez így.

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   



KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2891.3120.834108.854
 
USD - 1.0180.64784.436
 
CHF0.762 - 0.63682.99
 
GBP1.5451.571 - 130.406
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 1309.59 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap30.29 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap38.86 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)31.62 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »