Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Az év utolsó hónapjában is folytatódott a vendégforgalom 2008 végén megindult visszaesése. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma 8, az árbevétele folyó áron 10 százalékkal maradt el 2009-ben az egy évvel korábbitól.

A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek, illetve vendégéjszakák száma egyaránt 2009-ben 8%-kal maradt el az előző év értékétől. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 10%-kal mérséklődött. Decemberben is – akár a megelőző hónapok mindegyikében – alacsonyabb vendégforgalmat regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, mint 2008-ban.

A szálláshely-szolgáltatási piacot 2008 vége óta visszaesés jellemzi. 2009-ben 3,2 millió külföldi vendég 9 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek és a vendégéjszakák száma egyformán 10%-kal csökkent az előző évhez képest. A vendégéjszakák számának tekintetében az öt legjelentősebb küldő ország közül (Németország, Ausztria, Nagy-Britannia, Olaszország és Lengyelország) csak az osztrák vendégek által eltöltött éjszakák száma emelkedett az előző évhez képest, míg a többi országból érkezőké csökkent. A külföldivendég-forgalom jelentős részét realizáló szállodákban minden kategóriában mérséklődött az eltöltött éjszakák száma.

Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyek 3,8 millió belföldi vendéget és 9,3 millió belföldivendég-éjszakát jelentettek, a vendégek és az éjszakák száma egyaránt 7%-kal csökkent. A belföldivendég-forgalom kétharmadát fogadó szállodákban 8%-os visszaesés figyelhető meg az éjszakák számában 2008-hoz viszonyítva, panziók esetében 14%-os elmaradás következett be.

A különböző utazási célok közül a hivatalos célból, illetve kongresszusra érkezők együttes aránya 29%, ennek a piaci szegmensnek a vesztesége nagyobb az átlagnál. A szabadidejük eltöltése miatt utazók 12%-ának elsődleges célja az egészségturizmus volt, ennek köszönhetően 2009-ben a szállodai vendégek több mint egynegyedét a gyógy- és wellness-szállodák fogadták.

Az év során visszaesett a szállodák szobakihasználtsága is, ami átlagosan 43%-os volt, ezen belül az ötcsillagos szállodák 54, a négycsillagos házak pedig 49%-os foglaltságot értek el. 2009-ben a legnagyobb kihasználtsági arány a gyógyszállodáknál figyelhető meg (57%), bár kapacitáskihasználtságuk 4 százalékponttal maradt el a 2008-ban mért szinttől.

A Balatonon és Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma a vizsgált időszakban 8 és 11%-kal volt kevesebb, mint az előző évben. A vendégforgalom visszaesése valamennyi turisztikai régiót jellemezte.

A kereskedelmi szálláshelyek 2009-ben összesen 222 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 128 milliárd forint volt. Az összes bevétel – 2%-os infláció mellett – folyó áron 10%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. A kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 14 944 forint, az ötcsillagos kategória ennek kétszerese, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel (bruttó REVPAR) pedig 6423 forint volt. Az átlagárak alakulása a külföldivendég-forgalom jelentős súlya következtében erősen függött a hektikusan (264–316 forint) mozgó forint/euró árfolyamtól. A forint az utóbbi négy évben az év nagy részében és éves átlagban is 2009-ben volt a leggyengébb.

A turisztikai főidényben (július) a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2830 volt, kiadható férőhelyeinek száma 4%-kal elmaradt az előző évitől, miközben Budapest szállodai kapacitása újabb 6 ezer férőhellyel bővült. Decemberben az idényszerűen működő szálláshelyek zárva tartása miatt ennél kisebb kapacitás állt rendelkezésre.

A szálláshely-szolgáltatást nyújtó – több ágazatban működő – vállalkozások a szálláshelyeken decemberben közvetlenül 25 ezer főt foglalkoztattak, amely 5 ezer fővel volt kevesebb, mint a turisztikai főidényen belül (július) regisztrált érték.

Az üdülési csekk forgalomgeneráló hatását jellemzi, hogy abból a kereskedelmi szálláshelyek 25,4 milliárd forintnak megfelelő összeget váltottak be, ami szakértői becslés alapján ezen szálláshelyek összes belföldi forgalmának 29%-ával volt egyenértékű, és 2008-hoz képest 7%-os folyó áras növekményt jelentett.

KSH


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Kevesebb utas, javuló teljesítmény

Az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 I. negyedévében a szállított áruk tömege 3%-kal csökkent, míg az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 5%-kal nőtt. A helyközi személyszállításban az utasforgalom némileg (1%-kal) alacsonyabb volt, míg az utaskilométerben mért teljesítmény 2%-kal emelkedett. tovább >>

Tovább zuhannak a szállodai szobaárak

Az év első négy hónapjában tovább estek a szállodai szobaárak a fővárosban. Az április jól indult; Húsvétkor számottevően javult a foglaltság, az izlandi vulkánkitörés miatti légtérzár azonban súlyos visszaesést eredményezett a Magyar Hotel Monitor adatai szerint. tovább >>

Mennyiért alhatunk egy ötcsillagosban?

Az év első kilenc hónapjában egy ötcsillagos szállodában töltött éjszakáért közel 38 ezer forintot kellett fizetni, a négycsillagosokban 13-17 ezret, az eggyel alacsonyabb kategória létesítményeiben pedig 9100-10 200 forintot kértek. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3580.837112.841
 
USD - 1.0390.64186.377
 
CHF0.736 - 0.61683.077
 
GBP1.5611.622 - 134.824
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »