Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Az ukrán elnökválasztás győztese, Viktor Janukovics adócsökkentést, a 16,4 milliárdos IMF-hitel „felszabadulását”, az Európai Unióval és Oroszországgal való kapcsolatok javítását ígérte. Az utóbbi teljesítése talán a legkönnyebb…

Bár hétfő este még nem voltak teljesen végleges adatok, az már délután eldőlt, hogy ha kis többséggel is, de Viktor Janukovics nyerte az ukrajnai elnökválasztás második fordulóját, így a Régiók Pártjának vezetője lehet az új államfő, amennyiben ellenfele is elismeri vereségét. Az elnökválasztás győztese, adócsökkentést, a 16,4 milliárdos IMF-hitel „felszabadulását”, az Európai Unióval és Oroszországgal való kapcsolatok javítását ígérte. Ezek közül az utóbbi teljesítése talán a legkönnyebb, egyelőre azonban mindössze annyi borítékolható, hogy a következő hetekben a politikai bizonytalanság határozhatja meg a piaci folyamatokat észak-keleti szomszédunknál, hiszen Julija Timosenko nem nyugszik bele vereségébe.

Nem bír el még egy forradalmat az ország

Nagyon úgy fest, hogy Timosenko csak abban bízhat, hogy a történelem megismétli önmagát, s a kevesebb szavazat ellenére pártja jelöltje – tehát ő – ülhet az elnöki székbe. Öt esztendővel ezelőtt ugyanis Janukovics a mostanihoz hasonló kismértékű győzelmet aratott akkori ellenfele, Viktor Juscsenko ellen, a Narancsos Forradalom sikere azonban „elsöpörte” győzelmét, így mégis a most távozó államfő foglalhatta el az elnöki széket. Timosenko ráadásul most jelezte: mindent megtesz a győzelemért, s olyan forradalmat szervez, amilyet az oroszbarát Janukovics korábban még nem látott.

Az IHS Global Insight elemzése szerint ugyanakkor a miniszterelnöknek korántsem lesz olyan könnyű a dolga, mint amilyen a kormányfői posztra korábban őt jelölő, azóta azonban egyik legfőbb politikai ellenfelévé váló Juscsenkonak volt. Az ukránok ugyanis belefáradtak a forradalmakba, s minden bizonnyal inkább a stabilitást választják, még akkor is, ha ezért részben fel kell adniuk szabadságukat. Ráadásul az sem valószínű, hogy teljes mellszélességgel egy olyan politikus mellé állnak, aki egyszer „eljátszotta a bizalmukat” azzal, hogy a gazdasági fellendülésre, és a demokratikus átalakulásra tett ígéreteit nem tartotta be.

Talán ennél is fontosabb azonban, hogy a válság kirobbanása óta a szakadék szélén egyensúlyozó ukrán gazdaság szinte biztosan nem bír ki még egy forradalmat. A hrivnya 2008 októbere óta 48 százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest (ennél rosszabbul csak a venezuelai bolivár teljesített), s az elmúlt hónapokban már a korábban az ország megmentésére siető Nemzetközi Valutaalap sem igen áll szóba az állammal. Az IHS Global Insight szakértői szerint teljesen egyértelmű, hogy Ukrajna csak akkor számíthat külső segítségre, ha a Nyugattal és Oroszországgal is hajlandó együttműködni (utóbbi az európai gázellátás biztonsága miatt lenne fontos). 

Marad a bizonytalanság

Az elsőszámú feladat az új kormány felállása és a 2010-es költségvetés megalkotása és elfogadtatása. Ezt nehezíti, hogy a Janukovics-féle Régiók Pártjának nincs többsége a 450 fős ukrán parlamentben. A megoldás ugyanakkor sürgető: az IMF a 16,4 milliárd dolláros hitel további részleteinek folyósítását – egyebek mellett – a költségvetés elfogadásától tette közzé. A hitel negyedik, eredetileg novemberben esedékes 3,8 milliárd dolláros részlete már nem érkezett meg. Az IMF többek között az energiareform (a gázárak emelésének) elmaradására hivatkozott, valamint arra, hogy a költségek csökkentése helyett a kormány 2009-re és 2010-re mintegy 20 százalékos minimálbér-, illetve nyugdíjemelésről hozott döntést.

Az ukrán parlament

Ennek ellenére borítékolható, hogy a következő hónapokban a politikai bizonytalanság lesz a meghatározó: Julia Timosenko ugyanis csalással vádolta ellenfelét, aki szerint nagyon fontos lenne, ha a kormányfő elismerné a vereséget. A választásokat 3779 megfigyelő ellenőrizte, köztük az Organization for Security and Cooperation in Europe (OSCE) 650 megbízottja. Az OSCE hétfői közleménye szerint a választás demokratikus volt, a lebonyolítás pedig átlátható. „Eljött az idő, hogy az ország vezetői elfogadják a nép ítéletét, és biztosítsák, hogy a hatalom átadása békés és konstruktív legyen” – áll a szervezet jelentésében.

A piac is érzi a bizonytalanságot

A bizonytalanság hamar érződött az árfolyamokon is, miután Julia Timosenko a szavazatok újraszámolásáról beszélt, esésnek indultak a kötvény és devizakurzusok az ukrán piacon. Elemzők szerint a politikai bizonytalanság a következő hetekben is fölerősítheti a globális korrekció negatív árfolyamhatásait a pénz- és tőkepiacon.

A hrivnya fél százalékos gyengülést mutatott hétfőn a pénteki záróértékhez képest – a dollárral szemben 8,070-en jegyezték hétfő délután -, míg a dollárban jegyzett, 2012-ben lejáró államkötvények hozama 10,4 százalékról 10,6 százalékra ugrott. Az ukrán állampapírok nemfizetése elleni biztosítások, a CDS-felárak három hetes magasságba, 950 bázispontra emelkedtek. (Ez az érték a venezuelai, argentin és pakisztáni CDS-ek után a negyedik legmagasabb.)

Andreas Kolbe, a Barclays elemzője a Bloombergnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy szélsőséges árfolyammozgásoktól egyelőre nem kell tartani, a politikai bizonytalanság ugyanakkor továbbra is távol tartja majd a befektetőket az ukrán piacoktól.

Az Unicredit emellett megjegyzi, hogy az oroszbarátként ismert Janukovics győzelme kimondottan jó hír  a komoly ukrán érdekeltségekkel rendelkező orosz cégeknek, amilyen például a Gazprom, a Lukoil vagy az Evraz.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (1)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #1 - Lengyel György | 2010. február. 09

Az ukrán parlament összetételét ábrázoló grafikon elavúlt. Az előrehozott 2007-es választásokon a szocialisták már nem jutottak be a parlamentbe. Helyüket Volodimir Litvin nevével fémjelzett választási tömörülés vette át.

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   



KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2881.3120.833108.818
 
USD - 1.0180.64784.437
 
CHF0.762 - 0.63682.97
 
GBP1.5451.572 - 130.455
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 1309.59 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap30.29 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap38.86 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)31.62 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »