Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Továbbra is óvatosak a német fogyasztók, így maradhat az alacsony infláció az Európa legnagyobb gazdaságában.

Az előzetesen közöltet némileg meghaladta a januári infláció Németországban – jelentette a helyi statisztikai hivatal. A tájékoztatás szerint az év első hónapjában 0,8 százalékkal haladták meg az árak az egy esztendővel korábbit, miközben az előzetes számok alapján 0,7 százalékos inflációt valószínűsítettek. Havi összevetésben 0,6 százalékos deflációt mértek, kisebbet, mint arra a korábbi adatokból következtetni lehetet.

Ettől függetlenül komoly inflációs nyomástól nagy valószínűség szerint nem kell tartani. A 0,7 százalékos áremelkedést ugyanis úgy hozta össze az unió legnagyobb gazdasága, hogy az olaj egy évtizede nem látott mértékben drágult, s szárnyaltak a nyersanyagárak is. Ezen tényezők árnövelő hatását azonban nagyrészt ellensúlyozta a belső kereslet visszaesése, s a januári (havi) defláció bizonyítja, hogy a német fogyasztók továbbra is óvatosak, tartanak a munkanélküliség megugrásától, így a belső kereslet felépülése a közeljövőben is csak lassan folytatódhat.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Bizonytalan környezetben gyorsuló növekedés - Takarékbank elemzés

A második félévben tovább gyorsul, de még mindig alacsony szinten marad a gazdaság növekedése. 2010 második félévét meredeken csökkenő infláció, illetve a munkanélküliségi ráta lassú mérséklődése jellemzi majd. A gyengülni látszó európai konjunktúra mellett továbbra is jelentős bizonytalansági tényezőt jelent, hogy nem ismert, a kormány pontosan milyen fiskális eszközökkel kívánja elérni az idei és a jövő évi államháztartási hiánycélt – áll a Takarékbank elemzésében. tovább >>

Magyarország uniós harmadik - Kellemes meglepetés az ipari adat

Meglepetésre, jelentősen, 10 éve nem látott mértékben nőttek májusban az ipari megrendelések az eurózónaában. tovább >>

Érdemes lehet jenhitelre váltani

A jelzálogfedezettel felvehető jenhitel jóval alacsonyabb törlesztőrészleteket kínál, mint az eddig taroló frankkölcsön, és bár valóban kockázatosabb, de a jelek szerint megéri váltani. Egy ötmilliós hitelen akár havi 8000 forintot is lehet spórolni, pedig még be sem indult a verseny. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3081.360.836112.97
 
USD - 1.040.6486.425
 
CHF0.735 - 0.61583.075
 
GBP1.5631.626 - 135.09
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »