Hamarosan elérkezhet az idő, amikor a jegybank hozzálát a kamatok emeléséhez Új-Zélandon, ez pedig megmozgathatja a helyi deviza árfolyamát is – írja elemzésében Odor Tamás, a GlobalFX szakembere.
Jobban megérthetjük a gazdasági helyzetet, ha vetünk egy pillantást Új-Zéland mezőgazdaságára, mely a gazdaság 7,2 százalékát teszi ki. A tej, hús, méz, gyümölcs és bor exportjából származó bevételek az állam devizatartalékainak 50 százalékát adják. Ha még hozzávesszük ehhez a turizmus 19 százalékát, láthatjuk, mennyire függ a kiwi helyzete a turisták utazási kedvétől. Ezért nem meglepő, hogy az országot földrajzi elzártsága ellenére is nagyon megviselte a világméretű hanyatlás.
A jegybank ezért 2008 júniusa és 2009 áprilisa között 8 lépésben 8,25 százalékról 2,50 százalékra csökkentette alapkamatát. A bank azóta nem szánta el magát kamatlépésre, és legutóbbi ülése után közölte: 2010 közepén véget vet stimuláló kamatpolitikájának, feltéve, hogy tovább enyhül a gazdasági helyzet.
Miután egymás után öt negyedéven keresztül zsugorodott a gazdaság, 2009 nyarán maga mögött hagyhatta a recessziót az új-zélandi gazdaság, majd a 3. és 4. negyedévben 0,2 százalékos növekedés kezdődött. 2009 utolsó negyedévére nézve 0,2 százalékos GDP-emelkedést várnak. Az eddigi adatok jóval erősebb fellendülésre utalnak. A fogyasztói kiadások 2009 3. negyedévéhez képest emelkedtek, ami legalább 0,5 százalékos növekedést jelent. Emellett a raktárkészletek feltöltése is kedvezően hathat a növekedésre. Kilenc hanyatlást mutató negyedév után a szakemberek egyre kedvezőbbnek ítélik meg a belföldi befektetéseket is.
Kérdés: ösztönzők nélkül tud nőni a gazdaság?
A gazdaságnak ennek ellenére először még bizonyítania kell, hogy önerőből is javulást tud produkálni a befektetések és a munkaerő-piac terén. A kiskereskedelmi forgalmak novemberben éves szinten 2,4 százalékkal emelkedtek, miközben a REINZ-házárindex decemberben 6,4 százalékos értéket hozott. A BNZ Manufacturing Index 52,9 pontos értéket produkált. 2007 decembere óta nem jelentettek ilyen magas értéket. A fogyasztói bizalom mutatója pedig 3 éves csúcsot ért el 131,4 pontnál. Mindez azonban egyelőre kevésnek bizonyult a jegybank döntéshozóinak a kamat kimozdításához.
Nemsokára azonban a központi bank, a körülményekre való tekintettel változtathat kamatpolitikáján, feladhatja expanzív irányvonalát, és addig emelheti alapkamatát, míg az eléri a korábban megszokott szintet. A devizapiacok sokáig arra számítottak, hogy a bank 0,25 százalékkal megemeli az alapkamatot. A kiwi karácsony óta jelentős elmozdulásokat produkált, feltehetően az alapkamat körüli spekulációknak is köszönhetően (pl. 4,5 százalék az EUR/NZD).
A spekulánsok nem vettek figyelembe egy külső tényezőt: az új-zélandi gazdasági helyzet javulása közvetetten és közvetlenül is összefüggésben áll a kétszámjegyű kínai GDP-emelkedéssel. A kínai jegybank azonban meg akarja akadályozni a gazdaság túlhevülését, ezért korlátozza a hitelnyújtást. A mesterségesen kifékezett kínai erősödés azonban az új-zélandi konjunktúra-fellendülés volumenét is veszélyezteti. Decemberben emellett lassult a drágulás üteme is. A jegybank így egyre bizonytalanabbnak ítélheti meg a fellendülés fenntarthatóságát, ezért valószínűleg csak 2010 közepén vet véget expanzív kamatpolitikájának. A kiwi kamatfordulója ezzel még későbbre tolódott ki.
…és mit szólnak mindehhez az árfolyamok?
Az EUR/NZD árfolyama ismét a tavaly októberi szintek körül ingadozik. Egyelőre nem sikerült tartósan átlépni a kerek 2,000-es értéket. Az eddigi mélypont 1,9300-nál állt. Amíg nem szűnik meg a jegybank jövőbeni kamatpolitikájával kapcsolatos bizonytalanság, és nem foszlanak szét az EU egyes tagállamainak pénzügyeivel kapcsolatos aggodalmak, aligha alakulhat ki erős trend, ezért tavasszal is extrém mozgásokra számíthatunk. Amennyiben sikerülne átlépni a 2,040 körüli területet szabaddá válhat az út 2,100 felé.
Odor Tamás
GlobalFX


cikk nyomtatása
küldés levélben








