Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Kissé drágult kedden az euró, délután fél hatkor valamivel 267 forint fölött járt az árfolyam.

A közös európai pénz árfolyama a március 9-i kereskedést 266 forint környékén kezdte a bankközi devizapiacon, (magyar idő szerint) kora délután viszont már akadt kötés 268 forint fölött is. Ebben a magasságban a kurzust utoljára március 2-án láttuk. Délutánra valamelyest visszaerősödött a hazai deviza, fél hatkor a forintot 267,2 forinton jegyezték.

Hasonló pályát járt be a zloty is, annyi különbséggel, hogy a lengyel deviza délután fél hatra már a reggeli szintre (3,870 környékére) erősödött vissza a délutáni, 3,900 fölötti mélypontról.

A dollár árfolyama másfél százalékos sávban – 195 és 198 forint között – mozgott kedden. Fél hatkor a zöldhasú egysége 196,9 forintot, egy svájci frank pedig 182,7 forintot ért.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Mi történt július 29-én, csütörtökön?

A forint gyengült csütörtök délután, a BUX igen szerény forgalom mellett emelkedett. Az ipari termelői árak Az ipari termelői árak az előző havihoz képest 1,4, az egy évvel korábbihoz mérten 6,9 százalékkal nőttek – jelentette a KSH; a csütörtöki államkötvény-kibocsátást magas kereslet jellemezte. Jelentős beruházást hajt végre Mosonmagyaróváron az indiai SMR Automotive Mirror Technology. Az amerikai munkaerőpiacról a vártnál jobb adat érkezett. A gyorsjelentők közül az Exxon Mobil, a Shell, a Hyundai, a BASF és a Volkswagen pozitív, a Colgate-Palmolive és a Bayer negatív meglepetést okozott. Exkluzív dolgozatunk a Forma-1-gyel kapcsolatos idegenforgalmi várakozásokat tekinti át. tovább >>

Gyengült a forint csütörtök délután

Az euró árfolyama, amely július 29-én kora délután 283 forint alatt is járt, fél hatra 285 forint közelébe emelkedett. tovább >>

Kicsit erősebb a forint

Kis mértékben erősödött ma reggel a forint a kulcsvalutákkal szemben a bankközi devizapiacon. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.360.836112.941
 
USD - 1.040.6486.415
 
CHF0.735 - 0.61583.071
 
GBP1.5631.626 - 135.073
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »