Elfelejtette a jelszavát?




 
 

A Fidesz ambiciózus terveinek elbukásától tart a Citigroup, amely további kamatvágást prognosztizál.

Magyarország költségvetés helyzete minden bizonnyal romlani fog a jövőben – állítja legfrissebb elemzésében a Citigroup. Az amerikai bankház ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a fiskális szigor lazulása a hazánkat hitelező Nemzetköz Valutaalap számára tolerálható lesz, amennyiben a gazdaság fellendülését hozza magával.

A Citigroup elemzése szerint a legnagyobb veszélyt hazánk számára az jelenti, hogy az áprilisi választásokat követően hatalomra kerülő – minden bizonnyal Fidesz vezette kormány- nem tudja majd keresztülvinni terveit, s a beígért ambiciózus reformok elbuknak.

A mai inflációs jelentés, illetve az árindexre, és a gazdaság helyzetére vonatkozó kilátások ugyanakkor azt vetítik előre, hogy a Magyar Nemzeti Bank tovább vághat a jegybanki alapkamatból. Ez ugyan rövidtávon a forint gyengüléséhez vezethet, a pénzügyi stabilitás megteremtése azonban a forint sérülékenységét is csökkentené.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

''Magyarországnak cudar kilátásokkal kell számolnia'' - Saxo Bank elemzés

A költségvetési hiánycélokkal és a fiskális megszorító intézkedésekkel kapcsolatos nézeteltérések nyomán felfüggesztette az IMF és az EU a magyar IMF hitelprogram felülvizsgálatát. Magyarországnak a tárgyalások megszakadása jelentős gondot okozhat, egyrészt mivel a hitelprogramot sokan külső politikai horgonyként értelmezték, másrészt mivel Magyarország decemberig, egy új kétéves megállapodás megkötéséig szívesen meghosszabbította volna a szerződést. A Saxo Bank szerint az októberben esedékes önkormányzati választások közeledtével a kormányt inkább foglalkoztatják a közeli politikai célok, mint a gazdasági stabilitás. tovább >>

Csányi a kormány mellé állt bankadó-ügyben

Csányi Sándor az OTP vezérigazgatója a bankadó szükségességét hangsúlyozta egy interjúban. Az új adó minden bizonnyal a legfőbb vitatéma volt az IMF és a magyar kormány között. tovább >>

Ha egyesül az OMV és a Mol, elszáll a benzinár?

Az utóbbi hetetkben különböző geopolitikai tényezők miatt újabb csúcsokra érkezett az olaj árfolyama - már ez is jelentősen megdobhatja a hazai üzemanyagárakat, de emellett más tényezők is szerepet játszanak - ilyen például a finomítói margin. Egyesek szerint az árrés az OMV és a Mol esetleges egyesülése esetén bővülne a verseny csökkenése miatt, ez pedig könnyen az üzemanyagok 15 százalékos drágulásához vezetne. Mások azonban úgy vélik, hogy ilyen veszély nincs. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (16)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #16 - Dr Kotász | 2010. március. 12

Az ilyenek miatt megy tönkre az ország mint a memóriabajnok meg az elmebeteg pekingi kacsa.

 #15 - sok sokos | 2010. március. 12

Akit tud gondolkodni hogy az elmegy és szavaz a fidesz-re csodát ők se tudnak csinálni a sok komunista amit el rontott azt nem lehet könnyen vissza építeni! aki meg mszp-s akkor ne sírjon hogy már nincsen vagyona stb…

 #14 - Nanemá | 2010. március. 12

Te szerencsétlen memóriabajnok! Ha nem a Fidesz nyeri a választásokat, akkor mégis, ki? Ne álmodj, a böszme elvtársaid a választási esélyeiket már végképp elkúrták - de nagyon!

 #13 - pekingi kacsa | 2010. március. 12

A fikusznak is új adót kell kitalálni a ingatlanadó helyett IMF kéri!!! úgy ,mint ahogy Mádi is kifecsegte!!Az eddigi 20 év a saját zsebük tömködéséről szólt!
Szeppesynek igaza van nem dumálni kell hanem tenni!
fikusznak önkormányzati,tól kezdve rengeteg reformot kell hozni!

Mit szóltok hozzá ,hogy az állam visszavette 25 milliárdért a Malévet ez nem Hűtlen kezelés!

 #12 - homo sapiens | 2010. március. 12

Aki nem tapasztalta meg mi ment itt 8 év alatt az nyugodtan szavazzon az MSZP-re!

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 16 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3590.836112.844
 
USD - 1.040.6486.371
 
CHF0.736 - 0.61683.057
 
GBP1.5631.624 - 134.944
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »