Egységes deviza bevezetését javasolja a teljes FÁK régiónak Oroszország. A közös pénz elve már korábban is felmerült, de eredetileg kevesebb ország bevonása került szóba.
Az egységes devizáról ismét az a Pavel Borodin nyilatkozott, aki 2005-ben elsőként felvetette az elképzelést, s akkor azt nyilatkozta, hogy akár 2006-tól azonos fizetőeszköz lehet a Független Államok Közösségében – írja az ukrajnai karpatinfo.net. Az orosz államtitkár ezúttal azt mondta: az elmúlt hetekben napvilágot látott nyilatkozatokkal ellentétben nem csak 2010 január elsejével – Kazahsztán, Fehéroroszország és Oroszország részvételével – létrehozott vámunióban, hanem a teljes FÁK régióban be kellene vezetni egy egységes fizetőeszközt.
A három említett állam még 2009 november végén aláírta azt a dokumentumot, melynek értelmében 2010. január 1- től létrehozzák a Vámuniót. Nem sokkal ezt követően Korábban Igor Suvalov, Oroszország első miniszterelnök-helyettese a FÁK-országok gazdasági fórumán bejelentette, hogy a Vámunió és az Egységes Gazdasági Térség keretén belül lehetőség van az egységes valutára való áttérésre. Borodin most ezt az elképzelést bővítette ki.