Amerikai ipari és lakáspiaci adatok, valamint Fed-kamatdöntés; eurózóna, szlovák és lengyel infláció, ZEW-index – ez a hét első két napjának makrokínálata. Kedden megismerjük az UniCredit és a Lindt & Sprüngli negyedik negyedéves eredményeit is.
Az Egyesült Államokból hétfőn iparitermelés-adatok érkeznek. Januárban a volumen 0,9 százalékkal haladta meg az előző havit, februárra az üveggömbök hó/hó alapon stagnálást jeleznek előre.
Lengyelországból hétfőn fut be a februári inflációs jelentés. A régió legnagyobb gazdaságában a fogyasztói árak januárban átlagosan 3,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál; a piac szerint februárban az éves infláció 3,0 százalékra mérséklődött.
Kedden folytatódik az infláció-adatok sora. Az Eurostat közzéteszi az eurózóna végleges februári inflációs mutatóját. Az előzetes becslésben 1,0 százalékos éves szintű fogyasztóiár-emelkedés szerepelt, az elemzők szerint nem kizárt, hogy az adatot az uniós statisztikai hivatal 0,1 százalékponttal lefelé módosítja.
Szlovákiából is kedden jelenik meg a részletes adatsor. Északi szomszédunknál januárban 0,2 százalékos éves (EU-harmonizált) inflációt regisztráltak.
Az európai adatok közül kedden várhatóan a ZEW hangulatindexére figyel leginkább a piac. A mutatót a februári 45,1 pont után 45,0 pontra várják az elemzők.
A tengerentúlon a Fed nyíltpiaci bizottsága (magyar idő szerint este negyed nyolckor) várhatóan a 0,25 százalékos irányadó ráta tartását jelenti be. A világ legnagyobb gazdaságából (magyar idős szerint) délután februári lakáspiaci adatokat is kapunk. A megkezdett lakásépítések (évesített) számát a januári 591 ezer után 575 ezerre, a kiadott építési engedélyek mutatóját a januári 622 ezer után 610 ezerre várja a piac.
Kedden teszi közzé 2009. negyedik negyedévi eredményeit az UniCredit és a svájci prémiumcsokoládé-gyártó, a Lindt & Sprüngli.


cikk nyomtatása
küldés levélben








