Leválthatják az eurót? - Visszásságok a monetáris unión belül

Az egységes valutaövezet egyik legfontosabb ismertetőjele az egységes monetáris politika. Ez a külső monetáris szabályozásra (=árfolyamok) és a belső szabályozásra is vonatkozik. Az utóbbit a pénzmennyiség és a kamatszint jellemzi. Annak ellenére azonban, hogy a külső és belső monetáris szabályozás az egész valutaövezetre hatással van, különböző országokban, régiókban eltérő eredményeket hozhat – a túl nagy kiterjedésű valutaövezet sem mondható már optimálisnak.

Az optimális valutaövezet elmélete szerint az extern és intern pénzpolitikai döntések és események legalább megközelítőleg azonos hatással bírnak az egyes gazdasági ágakban. A modell alapjául az a feltevés szolgál, mely szerint az árfolyamok vagy a kamatpolitika változásai minden régióban és minden területen azonos hatással bírnak. Finomabb formában olyan területre alkalmazzák a modellt, ahol ezek a hatások nem erősen és tartósan érezhetőek.

Az optimálisnál kisebb valutaövezetekben előfordulhat, hogy egyes területek és ágak a többinél komolyabb erősödést produkálnak. Ilyen valutaövezetekben előfordul, hogy nem sikerül kiküszöbölni a terület egészére nézve a különbségeket. Egy egységes pénzpolitikai intézkedés negatív hatással lenne a gyengén növekvő gazdasági ágakra, míg ugyanazon intézkedés stimulálóan hathat a robosztus növekedést produkáló szektorokra, függetlenül attól, hogy az intézkedés maga expanzív vagy restriktív-e. Az ilyen intézkedések a különbözően fejlődő régiókban különböző mértékű munkanélküliséget eredményeznek.

Egy egységes valutaövezet régióiban a munkaerő-piac ennyire eltérő helyzete nagyobb kockázatot jelenthet, mint az ágak eltérő növekedése. Hiszen sokkal kevesebben vélik úgy, hogy a munkanélküliség oka a gátló monetáris szabályozásban keresendő. Ezek a munkanélküli polgárok, nagy regionális különbségek esetén, támogatnák azokat a politikai kezdeményezéseket, melyek megkérdőjelezik a közös valuta szükségességét.

Első látásra jó ötletnek tűnik az efféle kezdeményezés. Az ország visszanyeri monetáris- és kamatpolitikai szuverenitását, és közvetlenül ellenőrizheti a pénzteremtést, ráadásul – ami a legfontosabb - az új vagy újonnan bevezetett devizát leértékelhetik, ami által javul a gazdaság versenyképessége.

Az előnyök mellett meg kell említenünk a hátrányokat is – természetesen ezek vannak túlsúlyban:

1. Túlzott eladósodás. Annak ellenére, hogy egy valutaunión belül is kialakulhat túlzott eladósodás, kilépés esetén jóval nagyobb, csaknem 100%-os a bekövetkezés veszélye, hiszen a régi adósságok vagy a külföldi, azaz az előző devizára szólnak, vagy az újonnan bevezetett devizára vezethetők át. Az egyik esetben az úgynevezett „Original Sin“ (eredendő bűn)–nek nevezett adósság, mivel külföldi fizetőeszközben keletkezett, ezért robbanásszerű túladósodást eredményez. A másik esetben pedig az átváltással megváltozott névérték jelentene problémát.

2. Bankcsőd. Néhány befektető már akkor is az eurózónán belüli bankokba helyezi át betéteit, ha az adott állam pusztán verbálisan bejelenti, hogy esetleg el kívánja hagyni a valutaövezetet. A közelmúltban tapasztalhattuk, hogy ilyen helyzetekben milyen gyorsan apadhat a bankok likviditásalapja, és válhatnak fizetésképtelenné.

3. Többé nem tartozunk a belső piachoz. Ha kilépünk az EMU-ból, megszegjük a maastrichti szerződést, ez pedig alapvetően szemben áll az EU céljaival. Az új modus vivendi azokra az államokra szorítkozhat, melyek nem az euróövezet tagjai. A korlátozások a lakóhelyválasztás jogának korlátozásától egészen az importvámok bevezetéséig terjedhetnek.

Röviden: egy ilyen lépéssel semmissé tennénk a polgárok megtakarításait és vagyonát. Ez pedig eddig mindig az erőszakossá fajuló belső viták előfutára volt. Ha mérlegeljük a kilépés előnyeit és hátrányait, megállapíthatjuk, hogy előnyei semmiképpen sem fedezik a hátrányaiból adódó költségeket. Egyszer fent, egyszer lent.  

Az Európai Gazdasági és Monetáris Uniót, mint szuboptimális valutaövezetet a tagállamok eltérő gazdasági szerkezete jellemzi. Ahogy a 10 éves történelemből is látszik, továbbra is maradtak bizonyos strukturális különbségek, ami egyre nagyobb egyenlőtlenségekhez vezet. Az UBS 14 éve kutatja, mely országok lehetnének egy csaknem optimális valutaövezet tagjai. Azokat az országokat illették „financial in“ elnevezéssel, melyek már eddig is majdnem teljesítették a maastrichti konvergencia kritériumokat. „Real Economy in“ –elnevezést kaptak azok az országok, melyek gazdasága optimális valutaövezetnek tekinthető. „Potitical in” – így jellemezték az erős belpolitikai akarttal rendelkező államokat. Ha visszatekintünk, láthatjuk, hogy a közgazdászok - egyetlen államkivételével -  számos potenciális jelölt esetében legalább egy okot találtak rá, miért lehetne az adott ország az övezet hasznos tagja.

Noha az EU-nak vannak olyan tagjai, melyek általában nem képesek teljesíteni a maastrichti konvergencia kritériumokat, ráadásul együtt sem alkotnak optimális valutaövezetet, még sincs leváltásra kárhoztatva az euró, hiszen láthattuk: jelentős hátránnyal jár az unióból való kilépés.

A gondokat okozó regionális különbségeket (különösen a munkaerő-piac terén) megfelelő mobilitással vagy bérekkel kiküszöbölhetnék. Azonban sem a költözések aránya (évente 0,1%), sem pedig a gazdaságilag gyenge országok bérstagnálása nem képes kiegyenlíteni vagy csökkenteni a növekedésbeli különbségeket.

Nem kerülhető tehát el, hogy mesterségesen próbálják meg egy szintre hozni különböző pénzügyi programokkal a gyengébbeket és az erősebbeket. A gazdaságilag gyenge és erős államok pénzügyi kiegyensúlyozása által nagyjából megszűnhetne az egyenlőtlenség. Egy ilyen övezetben a devizapolitikai impulzusok ugyan különböző hatásokkal bírhatnak a különböző régiókra nézve, azonban kisebb lesz a hatások „mértéke”.

Sem így, sem pedig úgy nem valószínű, hogy az euró leváltása miatt kelljen aggódnunk, és az összeomlásától sem kell tartanunk, hiszen több a devizaunió előnye, mint a hátránya. Ha néhány ország rendkívüli támogatásban részesül, az csakis úgy történhet, hogy fokozatosan átadják a pénzügyi irányítást a hitelezőknek. Ezzel megakadályozhatják a többi állam pénzügyi gondjait, és az a paradox helyzet állhat elő, hogy még mélyebben összefonódik majd az euróövezet és egy még erősebb, optimálisabb devizaövezetté alakul.

Az EUR/USD árfolyama eközben a héten áttörte a 2009 decemberében kialakított gyengülő trendet és lassan emelkedni kezdett. Jelenleg 1,3750 körül küzd a devizapár. Amennyiben heti záróbázison is megerősítésre kerül a kitörés, akkor esetleg lehet némi esély, hogy útra keljen az árfolyam ismét az 1,40-es szint ostromára. Ehhez azonban le kell küzdeni az 1,3850-es és 1,3900-es szinteket is.

Odor Tamás
www.globalfx.com