Eddig csak meglehetősen bizonytalan becslésekre lehetett hagyatkozni arra vonatkozóan, hogy mekkora is a hazai tevékenység kihelyezési (outsourcing) piac, azonban a közeljövőben várhatóan megváltozik a helyzet, és végre pontos adatok állnak majd rendelkezésre az ágazat méretéről.
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) kezdeményezésére a tervek szerint az Ernst & Young végzi majd el a piac felmérését – tudtuk meg Suhajda Attilától, a HOA elnökétől.
A forgalmi adatok mellett többek között azt is igyekeznek majd kimutatni a felmérés során, hogy az egyes szolgáltatás típusok esetében milyen árakkal lehet számolni. Reményeink szerint ez a kutatás hozzájárul majd az outsourcing piac tisztulásához, emellett mind az üzleti élet szereplői, mind a döntéshozók pontosabb képet alkothatnak majd arról, hogy mekkora ez a szektor – mondta el Suhajda Attila. Jelenleg például az alapvetően az informatika területén tevékenykedő multinacionális vállalatok szolgáltató központjaiban végrehajtott bővítéseket is informatikai beruházásként könyvelik el, akkor is, ha éppen üzleti folyamatokat támogatnak az adott létesítményből – tette hozzá a HOA elnöke.
Az idén 5 éves, jelenleg 75 tagot számláló szervezetnél ebben az évben kiemelt figyelmet szánnak a tagok számára nyújtott szolgáltatások javítására, amit az is indokol, hogy 2010-ben sem számítanak kedvezőbb üzleti klímára a kiszervezők, mint amely a múlt évet jellemezte. Így például tanácsadás keretében igyekeznek segíteni a tagokat abban, hogyan lehet a belső működést hatékonyabbá tenni, vagy éppen rugalmasan alkalmazkodni a változó piaci feltételekhez.
A tapasztalataink szerint bár már vannak jelei annak, hogy a civil szféra egyre tudatosabban áll ki érdekei mellett, még mindig igen alacsony a civil szféra aktivitása – mutatott rá Suhajda Attila. Ezen a helyzeten csak az összefogás segíthet, éppen ezért 2010-re meghirdettük az Összefogás évét – közölte a HOA elnöke. A szervezet célja ezzel, hogy hatékonyabban működjenek együtt végre az ország fejlődéséért tenni akarók . Ezévi céljuk a foglalkoztathatóság javítása, mely a munkaerőpiaci szabályozás mellett a képzés modernizációját is jelenti.
Az első eredmények az összefogás jegyében már megszülettek, tavaly októberben a munkaerő-piaci szabályozás átalakítását, modernizálását zászlajukra tűző szervezetek – a HOA mellett az AmCham, a Brit Kamara, a Német Kamara és a JVSZ - részvételével megalakult a Foglalkoztatók Munkajogi Fóruma, melynek célja a hazai munkaerőpiaci szabályozás modernizációja a munkahelyteremtés és a gazdaság versenyképességének javítása érdekében. Suhajda Attila elmondta, ezzel a kezdeményezéssel nem a HOA-nak akarnak népszerűséget szerezni, mindössze a civil szféra hatékonyabb összefogását és érdekérvényesítő képességének javítását szeretnék elérni és örülnének, ha más szervezetek, magánszemélyek is csatlakoznának hozzá.


cikk nyomtatása
küldés levélben








