Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Jó erőben ébredt a forint szerdán, sőt, kora délutánra már 2008 decemberi szintre erősödött az euróval szemben. A közös európai devizát 2-kor 262 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon.

Az árfolyam kilépett a nyolc hónapja jellemző 265-280 forintos sávból, és egészen a 262-263 forintos erős technikai szintig menetelt, a következő kérdés az, hogy ezen is átmegy, vagy visszapattan – mutat rá Szűcs Róbert, a Takarékbank devizapiaci üzletkötője. A szakember hangsúlyozza, hogy a következő napokban benne van a pakliban egy technikai jellegű fölpattanás, azaz a forint kismértékben gyengülhet, utána azonban az a valószínűbb, hogy a 260-265 forintos sávban folyik majd a kereskedés. A szakember szerint csekély az esélye egy komolyabb forintgyengülésnek.

A forinttal kapcsolatos optimizmus több tényezővel indokolható. Egyrészt enyhültek a görög félelmek, másrészt a magyar makroadatok javulást mutatnak, a befektetők pedig ismét optimistán tekintenek a régióra. Ehhez jön még pluszként, hogy a forintot korábban shortoló spekulánsok egy része zárta pozícióját, ami szintén erősítette a hazai devizát.

A magyar parlamenti választások nagyon közel vannak, az ezzel kapcsolatos forgatókönyveket azonban már jól ismerik a befektetők, így – hacsak valami egészen nagy meglepetés nem születik – a választás eredményének jó eséllyel nem lesz árfolyamot befolyásoló hatása.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Bizonytalan a növekedés - Milyen portfoliót ajánl a profi?

A K&H Alapkezelő negyedéves előrejelzése alapján 2010 III. negyedévében a továbbra is bizonytalan nemzetközi gazdasági növekedés, illetve hazai szinten a még mindig nem egyértelmű kormányzati gazdaságpolitika miatt fennálló bizonytalanság fogja meghatározni a befektetői piacot. „Az előttünk álló negyedév legfontosabb kérdése, hogy mennyire lehet tartós a hazai és nemzetközi gazdaság fellendülése, illetve, hogy tartós marad-e a vezető devizák jelenlegi, erősödő trendje” – szögezte le Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. tovább >>

2010. június 29. - Nemcsak a frankhitelesek fekete napja

Június utolsó előtti napja a legtöbb almanachba fekte tintával kerül be: a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak az eurót a svájci frankkal szemben történelmi mélypontra delegálták. A forint a svájci frankkal szemben került padlóra, de a tőzsdéken is repkedtek a mínuszok. tovább >>

Ha egyesül az OMV és a Mol, elszáll a benzinár?

Az utóbbi hetetkben különböző geopolitikai tényezők miatt újabb csúcsokra érkezett az olaj árfolyama - már ez is jelentősen megdobhatja a hazai üzemanyagárakat, de emellett más tényezők is szerepet játszanak - ilyen például a finomítói margin. Egyesek szerint az árrés az OMV és a Mol esetleges egyesülése esetén bővülne a verseny csökkenése miatt, ez pedig könnyen az üzemanyagok 15 százalékos drágulásához vezetne. Mások azonban úgy vélik, hogy ilyen veszély nincs. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (3)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #3 - Gabissimo | 2010. március. 18

A spájzban... :)

 #2 - kakukk | 2010. március. 18

Hol vannak az angolok ?

 #1 - Gabissimo | 2010. március. 17

Teljesen érthetetlen a Ft erősödése... A 4 órási chart már 13-as érték alatt van, amire még nem volt példa. Nekem az a sejtésem, hogy lesz ez még 270 hamar, csak a spekulánsok rángatják (erősítik) a nagy haszon reményében... Ha valóban 260-265 között maradunk, akkor is kell egy felpattanás. Most derűlátó mindenki, de elég lesz egyetlen rossz hír, ami mindig szokott jönni és meg sem állunk 270-ig. Egy hónapja az ECOLINE oldalán még azt cikkezték, hogy 280-290 lesz az árfolyam márciusban. Persze, akkor még 275 volt a pillanatnyi EUR/HUF. most meg már a 250-es szintekről cikkeznek néhány oldalon.

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3081.3590.836112.939
 
USD - 1.0390.6486.417
 
CHF0.736 - 0.61683.11
 
GBP1.5631.624 - 135.029
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »