Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 januárjában 3,4%-kal, munkanaphatástól megtisztítva 5,7%-kal nőtt – jelentette szerda reggel a KSH. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 8,8%-kal emelkedett.

Az adatok megegyeznek a március 9-i keltezésű előzetes becslés számaival.

Az európai ipari termelés januári alakulásáról szóló összeállítás itt olvasható.

Az ipar 2010. januári termelésének és exportértékesítésének kedvezőbb alakulásában a 2009. decemberhez viszonyított növekedés mellett az előző évi alacsonyabb bázis hatása is érvényesül; utoljára a 2005. évi januári bázis volt még ennél is kisebb – emeli ki a KSH jelentése.

Az év első hónapjában a feldolgozóipar legnagyobb exportőrének számító, a feldolgozóipari kivitel közel egyharmadát képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene számottevően, 23,9%-kal emelkedett. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export több mint egynegyedét adó járműgyártás kivitele 18%-kal magasabb volt az előző év januárinál.

Az ipar januári belföldi értékesítése 12,6%-kal csökkent 2009 azonos időszakához képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai az év első hónapjában 11,2%-kal elmaradtak a 2009. januáritól, ami nagyrészt a lakossági és a beruházási kereslet visszaesésével függ össze.

KSH


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   



KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2751.290.826106.775
 
USD - 1.0120.64883.763
 
CHF0.775 - 0.6482.781
 
GBP1.5441.562 - 129.298
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 13013.33 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap28.39 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap37.75 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)33.11 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »