Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Az utolsó háromnegyed óra 400 pontos száguldásának köszönhetően 24 ezer pont fölött zárta a csütörtöki kereskedést a BUX.

A BÉT vezető indexe március 18-án négy óra előtt kevéssel még 23 600 pont környékén járt, ekkor azonban „becsöngettek”, a benchmark huszáros hajrá után 24 000,01 ponton zárta a kereskedést, 219,31 ponttal (0,92 százalékkal) a szerdai záróérték fölött.

A vezető részvények a Magyar Telekom papírja kivételével erősödtek. A távközlési részvény 0,66 százalékkal, 750 forintra gyengült, az OTP 2,32 százalékkal, 6810 forintra, a Mol 0,67 százalékkal, 20 380 forintra, a Richter 0,26 százalékkal, 42 200 forintra drágult.

A részvényszekció forgalma 23,98 milliárd forint volt, bő egymilliárd forinttal több, mint az idei napi átlag. Az OTP piacán 16 milliárd forintos forgalmat regisztráltak, Mol-papírok 3,5, a magyar Telekom részvényei 1,56 milliárd forint értékben cseréltek gazdát.

A kereskedés elején143 forinton is megforduló Econet záróára 129 forint volt, ez (1,1 milliárd forintos forgalom mellett) másfél százalékos mínuszt jelent.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Szerény forgalom mellett szerény plusz a BÉT-en

A BUX 0,77 százalékos emelkedéssel zárta a július 29-i kereskedést, a vezető részvények mindegyike erősödött. tovább >>

Tovább emelkedik a BUX és az OTP

Alacsony forgalom mellett emelkedik a BUX. A blue chipek egyelőre felemásan teljesítenek. tovább >>

Szenved a Telekom

Kevéssel a nyitás után jelentős pluszban állt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos indexe, de délre lendületet vesztett a BUX. Az OTP és a Telekom szenved. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3590.836112.839
 
USD - 1.040.6486.375
 
CHF0.736 - 0.61683.046
 
GBP1.5621.623 - 134.855
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »