Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Még ebben az évtizedben 10 és 20 százalék közé fognak emelkedni az amerikai államkötvény hozamok – nyilatkozta a CNBC-nek Marc Faber tőzsdeguru.

A szakember szerint az USA folytatja a pénznyomtatást, azaz az alapkamatot még jó ideig 0 százalék közelében tartja, az államadósságát pedig újabb és újabb állampapírok kibocsátásával fedezi. Ez a folyamat Faber szerint felpörgeti majd az inflációt, ami az állampapírok piacán fújt lufi kidurranásakor 10-20 százalékra ugró állampapír hozamokat jelent majd. Az események természetesen újabb világméretű pénzügyi összeomlásba torkollnak majd a tőzsdeguru szerint.

Mindezek várakozásaiból kiindulva Faber azt javasolja a befektetőknek, hogy a következő 10 évben ne vásároljanak állampapírokat, és ne tartsanak készpénzt. A pénznyomtatás miatt felpörgő infláció ellen a legjobb védekezés, ha részvényeket vásárolnak, illetve árupiaci eszközökbe invesztálnak.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Kudarccal végződött a magyar állampapír-aukció

Nem vették meg a befektetők a tervezett 45 milliárd forintnyi diszkontkincstárjegyet a keddi aukción. A forint gyengült, a szakember szerint emelkedni fognak a hozamok a következő hónapokban. tovább >>

Bíznak-e Magyarországban a londoniak? - Fordulóponthoz ért a kötvénypiac

Minden jel arra mutat, hogy a 2009 márciusa óta tartó hozamcsökkenés megállt az állampapírok piacán: a kamatcsökkentési ciklus jó eséllyel lezárult, a londoni befektetők egy része kivonult a magyar piacról, és a politikusi nyilatkozatokkal ismét sikerült a nemzetközi sajtó címlapjaira kerülni. A jövőt illetően fontos kérdés, hogy lesz-e spanyol krízis, és az új kormány meg tudja-e nyerni a külföldiek bizalmát. tovább >>

Baj-e, hogy nem csökkent a kamat?

A várakozásoknak megfelelően a kamatszint tartásáról döntött hétfői ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, és a fokozódó inflációs nyomás miatt február előtt nincs is nagyon esélye a kamatcsökkentésnek. Ez a gyenge növekedési adatok szempontjából nem túl bíztató, de legalább attól nem kell tartanunk, hogy a magyar állampapírok kereslete szempontjából fontos carry trade kereskedés a kelleténél gyorsabban elapad. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3590.837112.862
 
USD - 1.040.6486.375
 
CHF0.736 - 0.61683.053
 
GBP1.5621.624 - 134.878
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »