Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Komoly változásokat nem hozott a piaci hangulatban az amerikai munkaerőpiaci adat, amely egy hajszállal rosszabb lett a várakozásoknál.

A várakozásoktól ugyan elmaradó mértékben, de csökkent az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. A március 12-én végződő héten 457 ezer ember igényelt először segélyt. Ez ugyan ötezerrel elmarad az egy héttel korábbitól, magasabb azonban a Bloomberg elemzői konszenzusánál, ami 455 ezer új munkanélkülit valószínűsített. A szakértők várakozásai 440 és 465 ezer között szóródtak.

Ezúttal az egy héttel korábbi adatot nem módosították, maradt a 11-én közölt 672 ezer. A négy hetes mozgóátlag 471 250-re csökkent az egy héttel ezelőtti 475 500-ról, a tartósan segélyt kérők száma viszont 12 ezerrel 4,58 millióra emelkedett.

Az amerikai határidős indexek iránykeresésbe kezdtek a várakozásoknak nagyjából megfelelő adat megjelenését követően. Az S&P500 -0,1, a Dow Jones Industrial Avarage +0,2 százalékos állt. A BUX ugyanakkor kissé megugrott a tengerentúli hírre, a munkaerőpiaci jelentés azonban kevés volt ahhoz, hogy pluszba tornázza a mutatót.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Mi történt július 22-én, csütörtökön?

A bankadó megszavazásának napján a vezető részvények közül egyedül erősödni tudó OTP több mint két százalékkal drágult; a forint kora délutánig erősödött, aztán visszagyengült. A nemzetgazdasági minisztérium szerint egy 2011-es hitelkeretről tárgyalna a Nemzetközi Valutaalappal a magyar kormányzat ősszel. A Nomura elemzői szerint mítosz, hogy Magyarország önmaga képes lenne refinanszírozni lejáró adósságait. A gyorsjelentésszezon egyik nagy napja volt csütörtök: közzétette eredményeit az AT&T, a Philip Morris, a Xerox, a Nokia, a Credit Suisse, a Volvo és a Roche is. A Markit beszerzési menedzser indexei pozitív meglepetést keltettek, csakúgy, mint az Eurostat iparirendelésállomány-mutatói. Az amerikai munkaerőpiacról a várakozásoknál rosszabb adat futott be. Az UBS szerint a svájci jegybank ismét visszatérhet a devizapiacra, a Fed Bernanke elnök szerint nem változtat a retorikán. tovább >>

Negatív meglepetés az amerikai munkaerőpiaci adat

Az egy héttel korábbhoz képest 37 ezerrel többen, 464 ezren folyamodtak munkanélküli segélyért az USA-ban a július 17-én zárult héten – jelentette be pénteken a washingtoni munkaügyi minisztérium. tovább >>

Újabb pofont kapott a dollár

Januárban a munkanélküliség a várt 5,0 százalék helyett 4,9 százalékos volt az Egyesült Államokban. A nem a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma a 70 ezres növekedés helyett 17 ezerrel csökkent ugyan, de ez jórészt arra vezethető vissza, hogy a decemberi adatot 64 ezerrel felfelé korrigálták. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3590.836112.887
 
USD - 1.040.6486.407
 
CHF0.736 - 0.61683.083
 
GBP1.5631.624 - 134.986
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »