Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Az új kormány terveit illető bizonytalanság jelent ugyan némi kockázatot, ennek hatása azonban átmeneti lesz – vélik a Barclays Capital elemzői. A szakemberek szerint a választásokat várhatóan megnyerő Fidesz folytatja a szigorú költségvetési politikát, ami erősíteni fogja a forintot.

Magyarország várhatóan 2010 első negyedévében kerül ki (technikailag) a recesszióból – áll a Barclays feltörekvő piacokról szóló negyedéves összefoglalójának Magyarország fejezetében. Ez a világ nagy részéhez képest komoly lemaradást, a korábbi várakozásokhoz (amelyek  pozitív negyedéves növekedést csak a második negyedévtől vártak) viszonyítva azonban javulást jelent.

Barclays-prognózisok
  2010 2011
GDP-változás (év/év, százalék) 0,4 3,8
Költségvetési mérleg (a GDP százalékában) -3,8 -3,0
Államadóság (a GDP százalékában) 81,0 79,4
Éves infláció (az év végén) 2,7 3,1
Euróárfolyam (az év végén) 270 270

Csak az export...

A GDP a külső kereslet, mindenekelőtt a német ipar visszaerősödésének köszönhetően nőhet 2010-ben. A belső keresletnek a növekedéshez való hozzájárulása a Barclays elemzői szerint az idén is negatív lesz (mínusz 1,4 százalékpont a 2009-es mínusz 10,9 százalékpont után), a nettó export 1,8 százalékpontos „pozitívuma” azonban mutatót 0,4 százalékos pluszba húzhatja.

A beruházások – döntően a „visszafogott” hitelezés miatt – gyakorlatilag leálltak; ebben a kategóriában az EU által finanszírozott infrastrukturális projekteket lehet csak megemlíteni.

2011-ben a Barclays „erőteljes”, közel négy százalékos GDP-növekedést valószínűsít. Az elemzők kiemelik: a magyar gazdaság pályája ebben el fog térni jó néhány, a recesszióból hamarabb kilábaló országétól, amely 2011-ben a növekedés lassulásával fog szembesülni.

Alapkamat: akár 4,5 százalékig is csökkenhet

A januári 6,4 és a februári 5,6 százalék után az (éves) infláció a Barclays prognózisa szerint az év második felében jelentősen csökkenni fog. Ebben szerepet játszik, hogy július után kikerül a bázisból a tavalyi áfa-, illetve jövedékiadó-emelés hatása.

A Barclays elemzői szerint az MNB márciusban folytatja a 25 bázispontos vágássorozatot, áprilisban és májusban azonban „szünet” következik, a monetáris politika döntéshozói a folytatást az új kormány gazdaságpolitikai irányvonalának megismerése utánra halasztják.

Júniusban és júliusban aztán folytatódhat a lazítás, szeptember-októberre az irányadó ráta 4,5 százalékig csökkenhet.

A nagy kérdés: lazul-e a fiskális szigor

A tavalyi 3,9 százalékos deficit után az idei, 3,8 százalékos tervet a Barclays elemzői „nagyon ambiciózusnak” tartják. A szakemberek szerint a legfontosabb kérdés, hogy a választások után felálló új (minden bizonnyal Fidesz-) kormány folytatja-e a Bajnai-kabinet szigorú költségvetési politikáját.

Bár a GDP hét százalékára rúgó „valódi” hiányról szóló Fidesz-nyilatkozatok a Barclays szerint csak a politikai kampány részét képezik csak, a deficitet egy – többek között adócsökkentést tartalmazó – ösztönző csomag is jelentősen megnövelheti.

Az új kormány mozgásterét mindazonáltal behatárolja, hogy a magas (a GDP 80 százalékát elérő) magyar államadósság miatt sem az IMF, sem az EU nem támogatna egy deficitnövelő stratégiát. A „görög példa” sem az engedékenység mellett szóló érveket gyarapítja...

A legvalószínűbb, hogy a Fidesz mind az IMF-fel, mind az EU-val megegyezésre törekszik majd – vélik a Barclays elemzői. Szóba kerülhet egy új megállapodás is, ez azonban (a magas, 33 milliárd eurós devizatartalékot figyelembe véve)  inkább „elővigyázatossági” megoldás lehet, amelyben a kormány ténylegesen nem hívja le az IMF által biztosított összeget.


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Merre megy a globális gazdaság? - IHS Global Insight elemzés

Egy éves erőteljes bővülés után a világgazdaság az élénkítő programok és a készletfeltöltés hatásának eltűnése miatt jelenleg lassul – vélik az IHS Global Insight elemzői, akik szerint a 2009. negyedik negyedévi 4,6 százalékos globális GDP-növekedés ütem az idén 3,8 százalékra lassul. tovább >>

''A halálhíremet erősen eltúlozták'' - Mit mutat a Merrill Lynch üveggömbje?

A banki stressz-teszt nem meggyőző ugyan, de hozzájárulhat a hangulat javulásához – vélik a Bank of America Merrill Lynch elemzői, akik szerint az eurózóna gazdasága az idén 1,2 százalékkal bővülhet. Magyarország GDP-je az idén 1, jövőre 3 százalékkal nőhet, az üveggömb 2011 végére 260 forintos eurót mutat. tovább >>

Alulsúlyozottá vált a forint a nemzetközi portfoliókban

A hosszú pozíciók meredek leépülésével alulsúlyozottá vált az MNB februári kamatdöntése előtt a forintkonstrukciók pozíciója a felzárkózó piacokon aktív globális befektetési alapok portfolióiban az egy évig tartó felülsúlyozottsági, illetve semleges állapot után, áll az egyik vezető londoni befektetési ház e havi felmérésében. A Cityben változatlanul teljes a megosztottság a hétfői monetáris tanácsi ülés kimenetelével kapcsolatban. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3590.837112.91
 
USD - 1.040.6486.409
 
CHF0.736 - 0.61683.087
 
GBP1.5621.623 - 134.913
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »