Elfelejtette a jelszavát?




 
 

A Mol emelkedik, a többi blue chip azonban esik, így a BUX is enyhe mínuszban áll. A Richtert nem nagyon forgatják a befektetők.

Fél százalék körüli mínuszban nyitott hétfőn a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, s bár az első percek emelkedésének köszönhetően megfordult a pénteki záróérték felett is a BUX, sokáig nem maradt zöldben a benchmark. Negyed 11 tájban a mutató 0,4 százalékos visszaesést jelzett, s 23 472 ponton állt.

Csak a Mol pluszban

A vezető papírok közül kizárólag a Mol erősödik: az olajipari cég papírjait jelenleg 19 400 forinton jegyzik, 0,4 százalékkal a pénteki végső ár felett. Az alig másfél óra alatt 5 milliárdos forgalmat összehozó OTP ezzel szemben ereszkedik: a bankpapír 6625 forinton forog, ami 0,7 százalékos visszaesést jelent.

A másik két blue chip is a piros tartományban tartózkodik: a Magyar Telekom 0,3, míg a Richter 1 százalékkal esik. A gyógyszeripar papír piacán ráadásul lényegében egyáltalán nincs forgalom: a részvényt alig 10 millió forint értékben adták vették. Nem csoda tehát, hogy a negyedik legkeresettebb papír ezúttal nem a Richter, hanem az FHB. A kisebbik BÉT-en jegyzett bank részvényei 31 milliós forgalom mellett 1,2 százalékos pluszban állnak.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Ismét OTP-piac lett a BÉT

Ismét csak az OTP-t keresik a Budapesti Értéktőzsdén, amelynek vezető indexe alacsony forgalom mellett fél százalékos pluszban áll. tovább >>

F1 Magyar Nagydíj: Már a Forma-1 sem a régi

Bár továbbra is kiemelt időszak a Forma-1-es versenyhétvége a hazai idegenforgalmi cégeknek, a Magyar Nagydíj már korántsem jelent automatikusan teltházat a budapesti, és a főváros környéki szállodákban. A válság felgyorsította az évek óta tartó negatív folyamatot, a szurkolók, és a szponzorok is megfontoltabbak lettek. tovább >>

Szenved a Telekom

Kevéssel a nyitás után jelentős pluszban állt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos indexe, de délre lendületet vesztett a BUX. Az OTP és a Telekom szenved. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3590.836112.851
 
USD - 1.040.6486.378
 
CHF0.736 - 0.61683.044
 
GBP1.5621.624 - 134.873
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »