Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Márciusban a GKI konjunktúraindexe megközelítette - a fogyasztói bizalmi index meg is haladta - a válság előtti utolsó "békehónap", 2008 szeptemberének szintjét.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint márciusban az üzleti szektorban és a fogyasztók körében is markánsan folytatódott a várakozások 2009 májusa óta tartó javulása.

Az üzleti szektor várakozásainak kedvező változása kizárólag az ipari bizalmi indexnek köszönhető, amely nemcsak kiugróan emelkedett, de hosszú távú átlaga fölé is került, amire utoljára 2008. májusában volt példa. Javult az elmúlt és a következő időszak termelésének, a rendelésállománynak a megítélése, kisebbnek érezték a válaszolók a saját termelésű készletek nagyságát is.

Erősödött az ipari cégek beruházási hajlandósága is. Az építőiparban viszont negyedévnyi javulás után ismét romlottak a várakozások. Az előző három hónap termelési színvonalának megítélése ugyan kissé javult, de a rendelésállományra vonatkozó helyzetértékelés romlott februárhoz képest. A kereskedelmi és szolgáltatási bizalmi index márciusban stagnált, az elmúlt évben mindkettőre a hullámzás volt jellemző.

A kereskedelemben romlott az eladási pozíció megítélése, miközben a rendelésekre vonatkozó várakozások valamint a készletszint megítélése enyhén javult. A szolgáltatóknál az üzletmenet megítélése kedvezőbb lett, a közeljövőre vonatkozó forgalmi várakozások azonban kissé rosszabbak lettek.

Az iparban márciusban már többen számítottak áremelkedésre, mint csökkenésre, az építőiparban viszont változatlanul a csökkentésre számítók vannak nagy többségben, főleg a magas-építőiparban. A szolgáltatók enyhe árcsökkenést vetítenek előre. A fogyasztók inflációs várakozása márciusban nem változott.

A foglakoztatási kilátások az iparban, az építőiparban és a szolgáltatók körében is romlottak februárhoz képest, a kereskedelemben viszont tovább javultak; itt a csökkentést tervezők már csak 2 százalékponttal voltak többen a bővítésen gondolkodóknál. A fogyasztók munkanélküliségtől való félelme is jelentősen csökkent.

A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban javult az előző hónaphoz képest, a lakosság körében pedig kifejezetten látványos a változás.

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke a 2009. áprilisi mélypont után markáns növekedésnek indult, s most márciusban különösen nagyot ugrott. Immár meghaladja a válság előtti szintet, igaz, Magyarországon ez a szint is nagyon alacsony volt. Lényegesen kedvezőbb lett a lakosság saját pénzügyi helyzetére vonatkozó véleménye, a közeljövőben várható megtakarítási képességüket azonban nem sokkal látták kedvezőbbnek a válaszolók, mint februárban.


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

A júniusi forintgyengülés kissé elrontotta a hangulatot

Júliusban változatlan maradt a GKI-konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint ez a fogyasztói bizalmi index csökkenésének és az üzleti bizalmi index emelkedésének eredője. tovább >>

Bizonytalan környezetben gyorsuló növekedés - Takarékbank elemzés

A második félévben tovább gyorsul, de még mindig alacsony szinten marad a gazdaság növekedése. 2010 második félévét meredeken csökkenő infláció, illetve a munkanélküliségi ráta lassú mérséklődése jellemzi majd. A gyengülni látszó európai konjunktúra mellett továbbra is jelentős bizonytalansági tényezőt jelent, hogy nem ismert, a kormány pontosan milyen fiskális eszközökkel kívánja elérni az idei és a jövő évi államháztartási hiánycélt – áll a Takarékbank elemzésében. tovább >>

Borúlátóbbak lettek a magyar fogyasztók

Szeptemberben lényegében nem változott a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke. Az ipari, a kereskedelmi és a fogyasztói várakozások kissé romlottak, az építőipar és szolgáltatások bizalmi indexe viszont némileg emelkedett.. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3580.837112.841
 
USD - 1.0390.64186.377
 
CHF0.736 - 0.61683.077
 
GBP1.5611.622 - 134.824
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »