Elfelejtette a jelszavát?




 
 

Miközben Európa és Amerika tartja magát, a hazai autópiacon továbbra sem látszik az alagút vége. Az első félévben Magyarországon estek vissza a legnagyobb mértékben az újautó-eladások Európában. A márkák közül az öreg kontinensen „a mi autónk” a második legnagyobb visszaesést könyvelte el 2010 első hat hónapjában, és hasonlóan szerepelt az USA-ban is.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint Magyarországon júniusban 4244, az év első hat hónapjában pedig 22 355 új gépkocsit helyeztek forgalomba. Az előbbi adat 28,1 százalékos, az utóbbi 43,8 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben.

A havi mutató tekintetében sovány vigasz lehet a szlovák piac még nagyobb, 40,6 százalékos zsugorodása (bár északi szomszédunknál még így közel másfélszer annyi új autó talált gazdára, mint nálunk), a féléves visszaesés azonban „veri” Európát: Bulgáriában (43,2 százalék) és Romániában (41,5 százalék) regisztráltak még hasonló mértékű visszaesést.

Összehasonlításképpen: a valamivel több mint 300 ezer lakosú Izlandon csak júniusban 1135 új autót regisztráltak, 66 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. (Igaz, hogy ezen a piacon június volt a „főszezon”: ez év első öt hónapjában összesen 790 autót adtak el.)

Európa: erős stagnálás az első félévben

A 27 EU-tagállamban (az ACEA-t nem tájékoztató Málta és Ciprus nélkül), valamint Svájcban, Izlandon és Norvégiában összesen 7,451 millió új autót adtak el az első félévben, 0,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A nagy autópiacok közül csak a legnagyobb zsugorodott: Németországban a regisztrációk száma a roncsprémium kifutása miatt 28,7 százalékkal csökkent az év első hat hónapjában. Olaszországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Spanyolországban is bővült a piac.

A legdinamikusabb növekedést Izland mellett a portugál piacon (57,7 százalék) könyvelték el.

A vezető gyártók közül a legnagyobb mértékben, 20,5 százalékkal a Renault növelte értékesítését az első félévben, aminek eredményeként a második számú francia gyártó piaci részesedése 1,7 százalékponttal, 10,4 százalékra nőtt. Erősítette pozícióját a PSA Peugeot Citroen is. A francia gyártókon kívül ez a mutatvány a BMW-nk, a Hyundainak, a Kiának és a Nissannak sikerült.

Piaci részesedés Európában (első félév, %)
  2009 2010
Volkswagen-csoport 21,4 21,0
PSA-csoport 12,9 13,6
Renault-csoport 8,7 10,4
Ford-csoport 10,2 10,1
GM-csoport 9,1 8,4
Fiat-csoport 9,0 8,1
BMW-csoport 4,8 5,1
Daimler 4,8 4,5
Toyota-csoport 4,9 4,4
Nissan 2,1 2,8
Hyundai 2,3 2,6
Kia 1,6 1,8
Suzuki 1,8 1,4
Mazda 1,5 1,4
Honda 1,8 1,4

A Suzukinak volt már jobb féléve is: „a mi autónkból” az első félévben alig több mint 105 ezret sikerült eladni Európában, az ezzel elkönyvelt 20,6 százalékos éves szintű visszaesésnél csak a Honda európai mutatója rosszabb (21,5 százalék).

USA: lassult a növekedés júniusban

Az Egyesült Államokban az áprilisi 20 és a májusi 19 százalékos éve szintű növekedés után júniusban „mindössze” 14 százalékkal több új autót adtak el, mint egy évvel korábban. Az első félévet az amerikai autópiac az Autodata.corp adatai szerint így 5,614 millió regisztrációval zárta (2,888 millió személy, illetve 2,726 millió kisteherautó), ami év/év alapon16,7 százalékos növekedést jelent.

Az eladott új autók közel ötödét (1,077 milliót) a General Motors jegyezte, a Ford 981 ezerrel a második, a Toyota 847 ezerrel a harmadik.

A piaci átlag feletti mértékben növelte eladásait a Ford, a Nissan, a Volkswagen, a Hyundai és a Daimler, éves szinten visszaesést csak a Saab és a Suzuki könyvelt el.

Újautó-értékesítés (USA, első félév, ezer)
  2009 2010
General Motors 942 1077
Ford 773 981
Chrysler  471 527 
Toyota  770 847 
Honda  531 594 
Nissan  348 440 
Volkswagen  136 175 
Mitsubishi  26  26
Mazda  100  116
Hyundai  205  256
BMW  115  122
Daimler  94  110
Kia  147  170
Suzuki  22  12
Porsche  10  11

Ami a luxus netovábbját illeti: Ferrariból, Masertiból, Rolls Royce-ból és Bentley-ből is több „fogyott” az első félévben, mint egy évvel korábban. A kakukktojás a Bentley-hez hasonlóan a Volkswagen-csoporthoz tartozó Lamborghini, amelyből mindössze 132 talált gazdára, 68-cal kevesebb, mint 2009 első hat hónapjában.

Ecoline


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (1)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #1 - kat | 2010. július. 20

nekem a kép tetszik a legjobban :)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   



KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.2871.3110.833108.77
 
USD - 1.0190.64784.453
 
CHF0.763 - 0.63682.95
 
GBP1.5441.572 - 130.413
 
JPY0.0090.008 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Klímaváltozás 1309.59 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap30.29 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap38.86 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)31.62 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt Klasszikus11.47 %
 
Kiegyens. Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott14.04 %
 
Növekedési Budapest Országos Magánnyugdíjpénztár Növekedési15.82 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »