Az MNB közzéteszi a szokásos hó végi statisztikákat, a KSH a lakásépítések, illetve az –építési engedélyek számának első félévi alakulásáról tájékoztat. A nap makrohíre az amerikai GDP-adat, a világ legnagyobb gazdaságából ezen felül egy beszerzési menedzse és egy fogyasztóihangulat-indexet várunk. Az Eurostat a júliusi infláció és a júniusi munanélküliség mértékéről jelent, az orosz jegybank az alapkamatról dönt. Közzéteszi második negyedéves eredményeit a PannErgy, valamint az Alcatel-Lucent, a British Airways, a Chevron, a Lafarge, a Michelin, a Renault és a Total.
Az MNB három statisztikát tesz közzé: a befektetési alapok és a hitelintézetek összevont júniusi mérlegét, valamint a kamatlábak – szintén júniusi – alakulásáról szóló tájékoztatót.
A KSH a lakásépítések, illetve az –építési engedélyek számának első félévi alakulásáról gyorsjelent.A legutóbbi, április 19-i tájékoztatás szerint 2010 első három hónapjában csaknem 4900 lakás kapott használatbavételi engedélyt, és közel 5600 új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 26, az új engedélyeké 30 százalékkal alacsonyabb, mint 2009. I. negyedévében volt.
A nap makroadata az USA gazdaságának második negyedévi bővülési ütemére vonatkozó első becslés. Az elemzők a január-márciusi 3,0 százalék után 2,5 százalékos évesített negyedéves GDP-növekedést valószínűsítenek.
Befut két európai GDP-adat is: a negyedéves növekedés üteme Belgiumban az első negyedévi 1,0 százalékról 0,5 százalékra, Svédországban 1,4 százalékról 1,0 százalékra csökkent az elemzők szerint.
Az Eurostat honlapján délelőtt 11-kor két tájékoztató is megjelenik. Az egy az infláció júliusi alakulására vonatkozó első becslés: a közös pénzt használó blokkban az éves rátát a júniusi 1,4 százalék után 1,8 százalékra várja a piac.
Az eurózónában májusban 10,0 százalékos volt a munkanélküliség – és az üveggömbök szerint ennyi maradt júniusban is.
Visszatérve az amerikai adatokhoz: a Chicago Fed feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe a várakozások szerint a júniusi 59,1 pontról 57,0 pontra esik (az 50 pont feletti értékek a szektor bővülését jelzik).
A University of Michigan fogyasztói bizalmi indexe a júniusi 76,0 pontról júliusban az előzetes adat szerint 66,5 pontra csökkent. A pénteken megjelenő végleges mutató az elemzők szerint másfél ponttal magasabb lehet…
Az orosz jegybank pénteki kamatdöntő ülésétől a piac a 7,75 százalékos ráta tartását várja.
A BÉT cégei közül pénteken jelent a PannErgy, de akadnak nagy nevek a nemzetközi kínálatból is: Alcatel-Lucent, British Airways, Chevron, Lafarge, Merck & Co., Michelin, Renault, Total – hogy csak néhányat említsünk.


cikk nyomtatása
küldés levélben








