Elfelejtette a jelszavát?



 
 

A Diákhitelre vonatkozó jogszabály szerint, ha egy ügyfél hat hónapnyi hátralékot gyűjt össze, akkor megkapja az utolsó fizetési felszólítást, és ha ez is hatástalan, akkor a cég köteles felmondani a szerződést. Ebben az esetben az adósnak 14 napon belül a kamatokkal növelt, teljes hiteltartozást ki kell egyenlítenie. Ha erre nem kerül sor, akkor a Diákhitel Központ átadja az ügyet az adóhivatalnak behajtásra - mondta el az Ecoline-nak Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója.

Bár a Diákhitel igen kedvező feltételekkel igényelhető, ám a kötelezettségeket teljesíteni kell, mert – mint minden kölcsön – esetében a nem fizető ügyfél a Központi Hitelnyilvántartó Rendszerben (KHR), közkeletű régi nevén a BAR-listán találhatja magát. 

Önfenntartó rendszer
A diákhitelezés egy önfenntartó, önfinanszírozó rendszer. A Diákhitel Központ a forrásait nem az államtól kapja, hanem saját magának kell azt a pénz és tőkepiacról biztosítani, méghozzá eddig jellemzően kötvénykibocsátással, illetve az Európai Beruházási Banktól (EIB) kapott hitelkeret segítségével. A magyar állam a hitelfelvételekhez garanciát vállal, ami a Diákhitel Központ non-profit elven működő üzleti gyakorlatával együtt lehetővé teszi a kedvező feltételeket. Egyébként a változó kamat magyarázata éppen a non –profit elvű működés: a kamat kövesse a piaci mozgásokat, és se hiány, se profit ne képződhessen a működtetés során.
A KHR-rendszer azokat a természetes személyeket (hiteladósokat) és mulasztásaikat tartja nyilván, akik a pénzügyi intézményekkel kötött hitel- vagy hiteljellegű szerződésben vállalt kötelezettségeiknek a minimálbér összegét meghaladó mértékben folyamatosan több mint 90 napon keresztül nem tettek eleget.

A mulasztás megszűnik, ha az ügyfél teljes tartozása rendeződik (a hátralék kiegyenlítésével, fedezet, kezes igénybe vételével, vagy akár a szerződés átütemezésével). A mulasztást bekövetkezésekor fel kell vinni, megszűnésekor pedig le kell zárni. A lezárt mulasztások az üzleti lekérdezésekben a lezárást követően a láthatósági idő leteltéig 5 évig feltüntetni a rendszer. 

Nehéz eljutni a legrosszabb helyzetbe

Őri András, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója az Ecoline kérdésére kiemelte: bár igen kedvező és rugalmas feltételeket kínál a diákhitelrendszer, így  nehéz eljutni oda, hogy ügyfél bekerüljön a KHR-be, ám sajnos van példa erre. Igaz, ezen ügyfelek száma nagyon alacsony.

Néhányan úgy tudják, a Diákhitel törlesztési kötelezettsége függ a munkaviszonytól, ám ez nem így van. A munkanélküliség esetén is egy minimális összeget törleszteni kell. Igaz ugyan, hogy a kötelező törlesztőrészlet jövedelemarányos, ám, ha az átlagjövedelem nem éri el a minimálbért – és ez a helyzet a munkanélküliség esetén-  , akkor, a minimálbér 6 százalékát, jelenleg közel 4 ezer forintot kell havonta törleszteni.
A rendszer stabilitását jelzi, hogy nagyon kevés a törlesztéssel elmaradó ügyfél.

A rendszer 2001-es elindítása óta eltelt időszakban 253 ezren vettek fel hitelt, s ebből 42 ezren a teljes tartozást kiegyenlítették, mintegy 98 ezer ügyfél van a törlesztési időszakban. Utóbbi tábornak mindössze 3-4 százaléka sorolható a tartósan nem fizetők csoportjába. Őri András kiemelte: ez az arány nemzetközi összehasonlításban is kiváló teljesítmény. 

Mi történik, ha nem fizet az ügyfél? 

A szakember jelezte: a törlesztésüket tartosan nem fizető adósok többsége nem az élethelyzetük megváltozása miatt mulasztja el a befizetéseket, hanem már az első fizetési kötelezettségüknek sem tettek eleget.

A Diákhitelre vonatkozó jogszabály szerint, ha egy ügyfél hat hónapnyi hátralékot gyűjt össze, akkor megkapja az utolsó fizetési felszólítást, és ha ez is hatástalan, akkor a cég köteles felmondani a szerződést. Ebben az esetben az adósnak 14 napon belül a kamatokkal növelt, teljes hiteltartozást ki kell egyenlítenie. Ha erre nem kerül sor, akkor a Diákhitel Központ átadja az ügyet az adóhivatalnak behajtásra. Kérdésünkre, hogy a rossz hiteleket lehet-e faktorálni Őri András azt felelte, erre a rendszer előírásai alapján nincs lehetőség. Az említett folyamat végén, az adóhivatal behajtási eljárása mellett tetézi az ügyfél bajait, hogy a KHR-rendszernek is tagja lesz így jó darabig nem juthat kölcsönhöz.

Az igazgató kifejtette: sok esetben a törlesztés elmaradása igen banális okokkal magyarázható. Számos ügyfél, tanulmányi befejeztével másik városban folytatja életpályáját, s nem tesz eleget azon kötelességének, hogy bejelentse a Diákhitel Központnak a levelezési cím változását, ráadásul a törlesztést sem kezdi el időben.. A fizetési felszólító levelek hiába mennek a korábbi címre, azok nem kerülnek az érintetthez.

Előnyös konstrukció, akár notebook beszerzésére

A Diákhitel kamata jelenleg 9,5 százalék, ami megegyezik a 2001-es induláskor megállapított kamattal. Ez a legkedvezőbb szabad felhasználású, forinthitel a piacon. Nincs hitelbírálat és sem kezes, sem fedezet nem kell a felvételéhez, s számos további kedvezményben részesülnek az ügyfelek. Így például nincsen előtörlesztési díj, az adós bármikor kiegyenlítheti a tartozását, vagy fizethet a kötelezőnél többet, ezáltal saját maga képes szabályozni a törlesztése futamidejét.

Őri András a rendszer rugalmasságára utalva azt is kiemelte: hogy a diákok bármikor módosíthatják a felvehető összeget, havi folyósításról áttérhetnek egyösszegűre és fordítva, valamint bármikor kérhetik a folyósítás felfüggesztést, majd később újraindítását is. Az előírt kötelező törlesztőrészletnek, azonban minden hónap 5-ig be kell érkeznie, különben a törvény szerinti késedelmi kamatot számolják fel ra. Aki nem éri el a hat havi hátralékot azoknak nem mondják fel a szerződésüket, s így elkerülhető az APEH-hel történő kötélhúzás, amelyből vélhetően az adóhivatal kerül majd ki győztesen.

További előnye a rendszernek, hogy az ügyfelek több különböző összeget, 15, 21, 25, 30 vagy 40 ezer forintot igényelhetnek havonta, ráadásul lehet mindössze egy megadott szemeszterre, vagyis akár egy félévre is igényelni a kölcsönt. Ez többek között azoknak jelenthet segítséget, akik például tanulmányaikhoz szükséges notebookot szeretnék beszerezni. A 9,5 százalékos kamattal kínált kölcsön jóval olcsóbb, mint a bankok által kínált áruhitelek, amelyeknél a THM bőven meghaladja a 20 százalékot.

Újdonságok

Őri András hangsúlyozta, hogy szeptembertől több újdonság is lesz. Egyrészt 10 ezer forinttal emelkedik az igényelhető összeg, így a költségtérítéses hallgatók 50, az állami képzésben részesülő tanulók pedig havi 40 forintot igényelhetnek.

Népszerű termék
A diákhitelrendszer nagy népszerűségnek örvend, a Diákhitel Központ megrendelésére, reprezentatív minta alapján készült Tárki-felmérés szerint az ügyfelek 41 százaléka azt nyilatkozta, a hitellehetőség nélkül képtelen lett volna elvégezni az egyetemet, főiskolát.
Továbbá egy kormányrendeletnek köszönhetően azok a hallgatók, akik a Diákhitel Központtal együttműködési megállapodást kötő 33 felsőoktatási intézményben tanulnak, szeptembertől a költségtérítésük közvetlen befizetése nélkül, azonnal be tudnak majd iratkozni, ha „engedményezik”, hogy Diákhitelüket közvetlenül tanintézményük számlájára utalja át a Diákhitel Központ. Korábban a felsőfokú intézmények többsége csak akkor fogadta el a költségtérítéses hallgatók beiratkozását, ha előzetesen befizették a számukra előírt összeget. Ilyen feltételekkel megoldhatatlan volt a költségtérítés közvetlen finanszírozása a Diákhitelből. Sok diáknak e miatt áthidaló, egyéb hitelt kellett felvenniük.

A Diákhitel Központ minden évben elküldi a hazai bankoknak, pénzintézeteknek az együttműködési ajánlatát, ám számos pénzintézet nem tartja fontosnak a részvételt, az idén 10 bank, és több, mint 70 szövetkezeti hitelintézet kapcsolódott a rendszerhez. Ez meglehetősen furcsa, tekintettel a bankváltás nehézségeire, illetve arra, hogy a diákhitelezés révén hosszú távra magához láncolhatna számos ügyfelet az adott bank. 


Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel napi összefoglalónkra!



 
Ajánljuk még

Több milliárd áramlott a tartós számlákra

Az első hónapok tapasztalatai alapján komoly érdeklődés van a kamat-, osztalék- és árfolyamnyereség-adó megtakarítására lehetőséget adó tartós befektetési szerződések iránt. A bankoknál és befektetési szolgáltatóknál több ezer számlát nyitottak az első hónapokban az ügyfelek. tovább >>

Kamat-, osztalék-, árfolyamnyereség-adó: Mi változott 2010-től?

Számottevő könnyítéseket vezettek be 2010-től magánszemélyek tőkepiacról származó jövedelmei adózásában, tartós – 3, illetve 5 évnél hosszabb – befektetéseknél pedig 2010-től adókedvezmény is igénybe vehető. A legfontosabb szabályokról Farkas Yvettet, az Erste Befektetési Zrt. vezető jogtanácsos-helyettesét kérdeztük. tovább >>

Érdemes lehet jenhitelre váltani

A jelzálogfedezettel felvehető jenhitel jóval alacsonyabb törlesztőrészleteket kínál, mint az eddig taroló frankkölcsön, és bár valóban kockázatosabb, de a jelek szerint megéri váltani. Egy ötmilliós hitelen akár havi 8000 forintot is lehet spórolni, pedig még be sem indult a verseny. tovább >>


Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (4)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #4 - jucó | 2008. július. 25

"így a költségtérítéses hallgatók 50, az állami képzésben részesülő tanulók pedig havi 40 forintot igényelhetnek."

Mit kezdenek majd ilyen rengeteg pénzzel??? :-)
De legalább kicsi lesz a törlesztőrészlet!

 #3 - d. | 2008. július. 24

Ez igy ebben a formában nem igaz. Az apeh felé történő továbbítás után is van lehetőség részletfizetést kérni a Diákhitel központtól, habár ezesetben a havi minimum részlet harmincezer forint, és persze a tartozás összege is tovább nő a kamatokkal. Másrészt az APEH először a jövedelmet terheli annak 33%-ával, és csak ha ez sem járható út, akkor jön az árverezés. (gondolom, mert ez utóbbi esetetjómagam nem "próbáltam" :) )

 #2 - lajos | 2008. július. 24

Nagyon sokan meg fognak lepődni,amikor megkapják a felszólítást az egyösszegben történő visszafizetésre.
Akkor azonban már késő lesz,nincs mese fizetni kell,vagy elárvereznek mindent,és koldusbotra jut a delikvenst.

 #1 - lajos | 2008. július. 24

Nagyon sokan meg fognak lepődni,amikor megkapják a felszólítást az egyösszegben történő visszafizetésre.
Akkor azonban már késő lesz,nincs mese fizetni kell,vagy elárvereznek mindent,és koldusbotra jut a delikvenst.

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a baloldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

 
 
   


KERESZTÁRFOLYAMOK

 EURUSDCHFGBPJPY
 
EUR - 1.3071.3590.837112.862
 
USD - 1.040.6486.375
 
CHF0.736 - 0.61683.053
 
GBP1.5621.624 - 134.878
 
JPY0.0090.007 -
FXdirekt Bank»

Befektetési alapok - Legjobb hozamok

Időszak Befektetési Alap Hozam (%)
 
3H OTP Feltörekvő Piaci Származtatott Kötvény Alap10 %
 
6H Access-BWM Meggyőzően Kockázatos Származtatott Befektetési Alap46.65 %
 
1E OTP Supra Származtatott Kötvény Alap48.33 %
 
MoneyMoon Összes befektetési alap »

Unit linked eszközalapok - Legjobb hozamok

Időszak Eszközalap Hozam (%)
 
3H UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény (Ft)25.6 %
 
6H AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)29.15 %
 
1E AEGON IstanBull HUF Részvény Eszközalap (HUF)77.36 %
 
MoneyMoon Összes unit linked eszközalap »

Nyugdíjpénztárak - Legjobb hozamok

Típus Magánnyugdíjpénztár Hozam - éves (%)
 
Klasszikus Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Klasszikus13.81 %
 
Kiegyens. Dimenzió Magánnyugdíjpénztár Kiegyensúlyozott18.85 %
 
Növekedési OTP Magánnyugdíjpénztár Növekedési24.64 %
 
MoneyMoon Összes nyugdíjpénztár »