Szóljon hozzá
A MOL egyedüli kelet-közép-európai vállalatként került be a világ vezető társaságai közé, valamint elnyerte a „Legjobban fejlődő” vállalat címet a fenntarthatóság terén elért eredményei alapján – derül ki a svájci SAM (Sustainable Asset Management) által most megjelentetett 2010-es Fenntarthatósági Évkönyvéből. Részletek
Szóljon hozzá
Megjelent a CSR Hungary Guideline, amely összeállítást ad a legismertebb csr-megközelítésekről. Részletek
Szóljon hozzá
Az ITware a Látó-tér Alapítvány mellett a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán szervezett Tudományos Diákkör díjátadását támogatta. Részletek
Szóljon hozzá
A Raiffeisen Közösen Program 2010 február-márciusától gyermekotthonokban élő 1125 gyermek étkezését támogatja aktuális akciója keretében. A Közösen program Gyermekétkeztetésért akciója a Világélelmezési Napon, múlt év október 16-án indult, ismételten azzal a céllal, hogy a gyermekotthonokban élő gyermekek segítségére legyen. Részletek
Szóljon hozzá
Egy egyszerű ötlet, átgondolt megvalósítás, átlátható működés – akár a sikeres üzleti működés alapjairól is lehetne szó, ám ezúttal a téma a társadalmi felelősségvállalás, az Ecoline.hu beszélgetőpartnere pedig Katona Klári, a Telekom Adományvonal szóvivője. Részletek
Szóljon hozzá
Sérült, akadályozott, fogyatékos, gyakran hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára snoezelen terápiás szoba kialakítására, illetve Williams szindrómások speciális fejlesztő nyári táborára költhet összesen hatmillió forintot három szervezet a „Deloitte Közös Többszörös” elnevezésű, értékteremtő jótékonysági programnak köszönhetően. Részletek
Szóljon hozzá
A világ több mint 90 országában sok száz társadalmi projektre került sor a negyedik alkalommal megrendezett Citi Globális Közösségi Napon. A magyarországi „citbakosok” a Vakok Óvodájának és a Mészáros Jenő Általános Iskolának segítettek. Részletek
Szóljon hozzá
Tíz, családon kívül nevelkedő gyermekek fejlesztésére irányuló civil kezdeményezés részesül a Raiffeisen Közösen program keretében a Bank 25 millió forintos támogatásában. A nyertes szervezeteket nyilvános pályázat útján, 83 jelentkező közül választották ki. Részletek
Szóljon hozzá
A Magyar Adományozói Fórum idén immár negyedik alkalommal adta át a Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozóknak járó díjakat. 2009 díjazottjai az öt kategóriában a Magyar Telekom Nyrt., a Nexon Vállalkozási és Kereskedelmi Zrt., a Bringóhintó Kkt., Dutrade Zrt., valamint az Union Biztosító. A felmérésben részt vevő vállalatok több mint 4,5 Milliárd forintot költöttek adományozásra 2008-ban. A díjátadási ceremóniát - szintén a Magyar Adományozói Fórum által szervezett – A válság ellenére adományozni? Csakis hatékonyan! című konferencia előzte meg. Részletek
Szóljon hozzá
Siketnéma jelnyelv oktatását kezdte meg banki tanácsadói között az Erste Bank Hungary Nyrt. a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének közreműködésével. A program első szakaszában 11 bankfiókban tesznek vizsgát jelnyelvből az önkéntesen jelentkező banki tanácsadók. A pénzintézet hosszú távú célja, hogy minden megyeszékhelyen legyen olyan bankfiók, ahol a siketnéma ügyfeleket jelnyelvet értő tanácsadók fogadják. Részletek
Szóljon hozzá
A magyar lakosság alig több mint negyede rendelkezik valamilyen megtakarítással a Gfk kutatása szerint. A Raiffeisen Bank a Rendszeres Megtakarítási Program elindításával nem csupán e körnek kíván reális alternatívát kínálni… Részletek
Maestro bankkártya
Linux képzés
Hálózatbiztonsági képzés
SQL Server programozása
Nemzetközi adótervezés
IAS / IFRS Nemzetközi Számviteli képzés
IT Certified ITRisk Manager képzés
Kiscsoportos nyelvtanfolyam, Last minute áron!
Nyerjen Calvin Klein ajándékcsomagot!
Gazdasági szaknyelvi vizsgafelkészítés indul
Budai lakásár-zuhanás
PHP kezdőknek
Német szaknyelvi tanfolyamok
KERESZTÁRFOLYAMOK
| EUR | USD | CHF | GBP | JPY | |
| EUR | - | 1.377 | 1.457 | 0.906 | 124.688 |
| USD | - | 1.058 | 0.658 | 90.56 | |
| CHF | 0.686 | - | 0.622 | 85.603 | |
| GBP | 1.521 | 1.609 | - | 137.692 | |
| JPY | 0.008 | 0.007 | - | ||
| FXdirekt Bank» | |||||
BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE
|
MTelekom |
|||
| Összes részvény » | ||||
NYERSANYAGOK
| Név | Ár | |
|---|---|---|
![]() | OLAJ | 77.42 $ |
![]() | ARANY | 1058 $ |
![]() | EZÜST | 16 $ |
![]() | PLATINUM | 1450.2 $ |
![]() | PALLADIUM | 386.85 $ |
| FXdirekt Bank» | ||